Szili Katalin: egy közösség a nyelvével az identitását is elveszíti

Ha egy közösség a nyelvét elveszíti, akkor egy idő után az identitását is el fogja – jelentette ki a határon túli autonómiaügyekben közreműködő miniszterelnöki megbízott szombaton Pécsett.

kdnp.hu – MTI

A Határon Túli Magyarságért Alapítvány (HTMA) létrehozásának 25. évfordulója alkalmából rendezett történeti és tudományos tanácskozás megnyitóján Szili Katalin az ukrán oktatási törvényről és a marosvásárhelyi iskolaügyről azt mondta: „semmi más nem történik, mint a jogok szűkítése és a magyarság helyzetének ellehetetlenítése".

A volt házelnök egyúttal arra kérte az alapítványi fórumon részt vevő határon túli és magyarországi partnerszervezetek vezetőit, képviselőit, hogy közös felhívásban fejezzék ki szolidaritásukat a kárpátaljai és romániai magyarsággal. „El a kezekkel a nyelvünktől, iskoláinktól!" – hangoztatta a politikus.

Jean-Claude Junkert, az Európai Bizottság elnökét idézve azt mondta: minden európai állampolgár egyenlő. Ez vonatkozik Ukrajnára is, amely az Európai Unió társult tagja.

Az ukrán parlament által szeptember 5-én elfogadott új oktatási törvény a közoktatás korszerűsítését tűzi ki célul 2018 szeptemberétől bevezetendő reformokkal. A törvénynek az oktatás nyelvéről szóló 7. cikkelye kimondja: Ukrajnában az oktatás nyelve az államnyelv, a nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatása pedig csak az első négy osztályban engedélyezett.

A miniszterelnöki megbízott emlékeztetett arra, hogy 1992-ben a HTMA-t elsősorban a délszláv háború sújtotta horvátországi magyarság megsegítésének szándéka hívta életre. Tevékenységüket később a teljes határon túli magyarságra kiterjesztették – ismertette.

Európa számára is példaértékű lehet, hogy az alapítvány a magyarországi kisebbségeket is bevonta működési körébe – mondta.

Az alapítvány 25 éves sikeres tevékenységét méltatva Szili Katalin kitért a magyarság identitásának megőrzésében, és Pécs 2010-es Európa Kulturális Fővárosa (EKF) projektjében betöltött szerepére is.

A nemzetpolitikára térve rögzítette: jelenleg egyetértés van a külhoni magyarok állampolgársásának, választójogának, illetve autonómiájának kérdésében.

Az eseményen Páva Zsolt (Fidesz-KDNP), Pécs polgármestere a Bokor Béla kuratóriumi elnök vezetésével működő alapítvány eredményei között említette, hogy a határon túli magyarok ügye fontos, „a helyére került" téma lett.

A szervezők tájékoztatása szerint a konferencián a magyarországi és határon túli partnerszervezetek vezetői, képviselői tartanak előadásokat az elmúlt 25 évben a magyarságot, a közösségeket érintő jelentős történésekről, a jelen kihívásairól, a jövőképről.

A fórumon az alapítvány Nemzetért elnevezésű díjával tüntették ki Szili Katalint, valamint Korinek László pécsi jogászprofesszort, a Magyarok kenyere jótékonysági program ötletgazdáját és Dudás Károly írót.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!