Tíz év alatt több mint 660 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma

kdnp.hu – MTI

Az elmúlt tíz évben több mint 660 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma Magyarországon, a versenyszférában például 430-440 ezerrel dolgoznak többen a tíz évvel ezelőttihez képest – közölte Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára csütörtökön Szombathelyen előadásában.

A foglalkoztatási ráta már 70 százalék fölött van, de nagyon sokat kell még tenni szavai szerint annak érdekében, hogy elérjük azt a 75 százalékos foglalkoztatási szintet, amit az Európai Unió 2020-ig önmaga elé tűzött ki, mint uniós átlagot.

Hozzáfűzte: a munkaadóknak nyújtott járulékkedvezményekkel kiemelten segítették a hátrányos helyzetű munkavállalók, az 55 év felettiek, a 25 év alattiak és a kisgyermekes anyák elhelyezkedését, valamint sikeres volt munkahelymegtartó akcióporogramjuk is, amely 900 ezer ember munkahalyét segített megtartani.

Cseresnyés Péter szólt arról is, hogy a különböző kedvezmények 440 milliárd forint szabadon elkölthető pénzt hagytak a vállalkozásoknál.

Szavai szerint 2017-től tovább szélesítik a kedvezmények körét, támogatni kívánják a munkaerő-mobilitást, ezért egyrészt az adótörvényben a saját gépkocsival munkába járás elszámolható összegét kilométerenként 9 forintról 15 forintra emelik, másrészt olcsóbbá teszik a munkásszállók építését és fenntartását, üzemeltetését is.

Az államtitkár szerint a munkaerőhiányt például inaktívak aktívvá tételével, a rugalmas munkaidő lehetőségeinek kiszélesítésével és a közfoglalkoztatottak képzésével, minél nagyobb arányban az elsődleges munkaerőpiacra való visszairányításával kívánják enyhíteni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!