Támogatják a vasárnapi zárva tartást

kdnp.hu
Forrás: MNO

Nem várható áremelkedés a hazai élelmiszerpiacon az aktuális kereskedelempolitikai változások miatt a legnagyobb forgalmú magyar üzletlánc, a CBA elnöke szerint. Baldauf László a Magyar Nemzetnek adott interjújában reagált azokra a feltételezésekre, miszerint a kormány kifejezetten egyes hazai kereskedőcégek javára módosít több jogszabályt e területen.

Baldauf László a vasárnapi zárva tartással kapcsolatban elmondta: a CBA a másik két magyar tulajdonú üzletlánccal, a Cooppal és a Reállal együtt támogatja a vasárnapi nyitva tartás korlátozására irányuló törvénytervezetet. Mint fogalmazott: sokan szándékosan vagy a törvény tervezetének felületes ismeretéből fakadóan azt állítják, hogy ez a szabály a franchise rendszerben működő magyar láncoknak kedvez és nagy előnyben részesíti őket. Mindezt a leghatározottabban visszautasítják, ugyanis üzleteik nagyon elenyésző része csupán az, amely alkalmazottak nélkül üzemel, így a vasárnapi szabály életbelépése esetén szinte minden CBA-nak be kellene zárnia.

A CBA elnöke hangsúlyozta számos oka van, amiért támogatják a kezdeményezést. Példaként említette, hogy a vasárnapi nyitva tartást szinte a teljes nyugat-európai piacon törvények szabályozzák, több helyen ennek komoly hagyományai vannak. A külföldi tapasztalatok szerint ebből egyébként semmilyen kára nem származik a vásárlóknak, sőt egyes országokban komoly lobbi folyik annak érdekében, hogy a korlátozást ne enyhítsék.

Mint mondta: dolgozóik körében végzett felmérés szerint a válaszadók 87 százaléka támogatja a vasárnapi zárva tartást. Ha megszavazzák, 30 ezer munkavállalónk a hét utolsó napját a családja körében töltheti, amely ráadásul a friss kutatások szerint a hét leggyengébb forgalmú napja a kereskedelemben. A vásárlások a korlátozás bevezetése után sem tűnnének el, hanem a hét többi napján realizálódnának. A kilátásba helyezett elbocsátások sem indokoltak, hiszen jelenleg is inkább a szakképzett munkaerő hiánya okozza a problémát. Sőt, a megváltozott körülmények miatt több kereskedelmi dolgozóra lenne szükség, és valószínű, hogy nem egy üzlet döntene a hosszított nyitva tartás mellett, amihez ugyancsak plusz munkaerő szükséges. Társaságuk azt vállalta, hogy egyetlen munkavállalójukat sem bocsátjuk el, és a fizetésüket sem fogják csökkenteni, ha a vasárnapi munkavégzésükre már nem lesz szükség.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!