Társadalmi katasztrófahelyzet a láthatáron

Forrás: nol.hu; vg.hu

Négymillió emberből 1,3 milliónyian 10 év alatt nem dolgoztak annyit, amennyi időarányosan a nyugdíjjogosultsághoz kellett volna, további 700 ezren pedig a bejelentett keresetük alapján nagyon alacsony járadékra (minimálnyugdíj = 28 500 forint) számíthatnak majd. Ez derült ki Augusztinovics Mária, Gyombolai Márton és Máté Levente kutatásaiból, melyek során a nyugdíjbiztosító 1997 és 2006 közötti adatbázisában szereplő személyek biztosítási jogviszonyának alakulását elemezték.

A Népszabadság által idézett tanulmány megállapítja: a potenciálisan munkavállalói korban lévő 45 évjárat egészét figyelembe véve csaknem 300 ezren voltak azok, akik semmilyen módon nem magyarázhatóan hiányoztak a regisztrációból. Ez azt jelenti, hogy az 1935 és 1979 között születettek több mint 6 százaléka egyetlen napig sem fizetett járulékot.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!