Tizenhét éve nem volt ilyen kedvező helyzetben az államháztartás [+videó]

Megvannak a pénzügyi források az idei gazdaságpolitikai célokra; a januári 123,4 milliárd forintos államháztartási többlet 17 éve a legkedvezőbb, az idei költségvetési adatokat pedig a 6 éves bérmegállapodás és az adócsökkentés sem fogja jelentősen befolyásolni – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken Budapesten.

kdnp.hu – MTI, kormany.hu

Belső lapos

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter (Fotó: NGM)

Hozzátette, kedvezőek a folyamatok, de szükség esetén a február-márciusi adatok fényében „érdemi intézkedéseket" hoznak. A nemzetgazdasági miniszter megerősítette, a 2018-as költségvetést is tavasszal szeretnék benyújtani a parlamentnek, az előkészítési munkák már megkezdődtek. Kérdésre elmondta, a béremelések hatása nincs benne az idei költségvetésben, mivel novemberben született a megállapodás.

Jó hírnek nevezte, hogy a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy a tartalékként rendelkezésre álló 7,5 milliárd forint az önkormányzatoknál elég lesz a minimálbér-emelések fedezetére. Az állami vállalatoknak és költségvetési intézményeknek az első három hónapban a kincstár megemelt utalással biztosítja a fedezetet, előfinanszírozza azt, és március után, ha szükséges, a költségvetés módosításával a szükséges plusz fedezet rendelkezésre fog állni – mondta.



Varga Mihály úgy értesült, hogy az állami vállalatoknál (Magyar Posta, MÁV) lezárultak az egyeztetések, amelyről a fejlesztési tárca vezetője számol majd be. A nemzetgazdasági miniszter szerint idén az adócsökkentés (főleg áfacsökkentés), a vállalkozói terhek csökkentése, az otthonteremtéssel kapcsolatos kiadások és a béremelések befolyásolják az államháztartás helyzetét. Ebből az első hónap után az látszik, hogy folytatódott a tavalyi felfutás, a lakásépítési támogatások 5,2 milliárd forinttal, 16 százalékkal nőttek.

Varga Mihály kitért arra, hogy a kedvező kamatkörnyezet miatt olcsóbb adósságfinanszírozásra, a tavalyinál több tízmilliárd forinttal kisebb kamatkiadásokra számítanak az idén. A devizakötvény-kibocsátást firtató kérdésre – a jegybank elemzésére utalva – elmondta, a tárca nem szeretné, ha megkötnék a kezét. Rugalmas adósságfinanszírozást terveznek, amelyben 1 milliárd eurós kötvénykibocsátás lehetősége is szerepel, kedvező hozamkörnyezet esetén – mondta. Emlékeztetett arra, hogy tavaly sem kellett élni ezzel a lehetőséggel.

Ismertette, hogy januárban társasági adóból 12,5 milliárd forint, katából 6,3 milliárd forint, áfából a tavalyinál 2 milliárd forinttal több, 252 milliárd forint, jövedéki adóból 85 milliárd forint folyt be, ami 10,5 milliárddal haladja meg az egy évvel korábbit. A paksi beruházás hitelszerződésének módosításáról azt mondta, a tárca szerint a megállapodás kellően rugalmas ahhoz, hogy az NGM olyan eszközökkel éljen, amelyek  olcsóbbá, „piacbarátabbá teszik a hitel használatát". Varga Mihály szerint egy 21 éves futamidejű hitelszerződést ma más piaci forrásokból nem feltétlenül lehetne kedvezőbben megkötni.

A nemzetgazdasági miniszter bízik a további felminősítésben az idén is, úgy vélte, a piac továbbra is reálisabban értékeli a gazdaság teljesítményét, mint a hitelminősítők. Beszámolt arról is, hogy a Volánbusz 180 autóbusz beszerzésére kiírt tenderében szereplő buszok akár a metrópótlásra is alkalmasak lehetnek. Ez a főváros döntésén múlik – jegyezte meg.

A közmunkások számának felére csökkentéséről, amelyet Lázár János  miniszterelnökséget vezető miniszter jelentett be csütörtökön, pedig elmondta:  adataik szerint 30-40 ezer olyan közmunkás van, akit szinte azonnal a versenyszférába lehetne segíteni, míg a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján több mint 60 ezer üres állláshely van, tehát  meg tudnák oldani ezeknek az embereknek a foglalkoztatását.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!