Tudott az MSZP a pécsi buszok „ellopásáról"?

A Fidesz választ vár arra, hogy tudott-e a nyolc évvel ezelőtti szocialista városvezetés arról az ügyletről, amelynek során „ellopták" a pécsi tömegközlekedés buszait.

kdnp.hu – MTI

A kormánypárti Csizi Péter hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy 2009. januárjában a Pécsi Közlekedési Zrt. 2,436 milliárd forintért bérelte vissza a város 150 buszát attól a cégtől, amelynek pár héttel korábban „kísértetiesen hasonló" összegért adták el a járműveket. A képviselő azt mondta, így gyakorlatilag pénzmozgás nélkül kerültek át a pécsiek buszai egy külsős céghez.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal vizsgálatára, valamint a Zalaegerszegi Törvényszék jogerős ítéletére hivatkozva kijelentette, hogy ez egy színlelt szerződés, „közérthetőbben lopás". Az ügy miatt kétmilliárd forintos adóbüntetést szabtak ki, miközben majdnem összeomlott a helyi buszközlekedés – fogalmazott.

A szerződést 2009. január 1-jén kötötték meg, a számla keltezése január 27. – hívta fel a figyelmet. Hangsúlyozta, hogy az ügylet idején Tasnádi Pétert, Pécs akkori szocialista polgármesterét már súlyos betegséggel kezelték és éppen a számla kiállításának napján hunyt el. A várost ekkor alpolgármestere, Tóth Bertalan, az MSZP jelenlegi parlamenti frakcióvezetője vezette  tette hozzá.

Csizi Péter kiemelte, hogy az ügyben tett tanúvallomások során többen is úgy nyilatkoztak, hogy Tóth Bertalannak tudnia kellett erről az ügyletről. Ha Tóth Bertalan tudott a „buszok ellopásáról", akkor maga is részese a bűncselekménynek, ha nem tudott, akkor pedig alkalmatlan vezetőnek – nyomatékosított.

Az utóbbi hat évben a város egy saját tulajdonú, új céggel biztonságosan tudta biztosítani napi 56 ezer ember közösségi közlekedését – közölte.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!