Tűrhetetlen a szlovák oktatási miniszter kijelentése

Forrás: MTI

Egy olyan országban, ahol tíz százalék magyar él, tűrhetetlen azt mondani, hogy ne használják a magyarok az anyanyelvüket - mondta Sólyom László a visegrádi együttműködés államfői csúcstalálkozóján nyilatkozva.

Szlovákiában egy felmérés szerint a tizenöt éves fiatalok több mint hatvan százaléka úgy véli, hogy nyilvánosság előtt a magyar szónak nincs helye. Ezt kommentálva az oktatási miniszter csütörtökön a parlamentben úgy fogalmazott: „van abban egyfajta logika, hogy a gyerekek érteni akarják, amit az államnyelvet nem beszélő polgártársaik mondanak”.

Ivan Gasparovic szlovák köztársasági elnök a találkozón a két ország jelenlegi kapcsolatáról azt mondta, hogy nem kiélezettek a viszonyok a Magyarország és Szlovákia között, de hivatalos kétoldalú államfői találkozó most még nem lesz.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!