A V4-ek támogatják az európai külső határok megvédésére irányuló kezdeményezéseket

A visegrádi országok (V4) szerint fontos támogatni azokat a kezdeményezéseket az Európai Unión belül, amelyek az európai külső határok megvédésére irányulnak – hangoztatta a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a miniszterhelyettes kollégáival tartott szerdai székesfehérvári sajtótájékoztatón.

kdnp.hu – MTI

Belső lapos

(Fotó: Tóth László)

Vargha Tamás
a kétnapos védelmi miniszterhelyettesi találkozó után kiemelte: egyetértés volt közöttük a védelem és biztonság megteremtésében, amihez mind a négy ország hadseregeinek fejlesztésére szükség van. Hozzátette: a V4-ek a védelmi költségvetés emelésével teljesítik a NATO elvárásait 2024-ig, miközben az éves védelmi büdzsék 20 százalékát fejlesztésre fogják fordítani.

Az államtitkár szerint a V4-ek a védelmi együttműködésük által még erősebbek lettek az elmúlt években. Emlékeztetett arra, hogy sokat dolgoztak együtt, megvédték Magyarországot és Európát, s ez a magyar V4-elnökség alatt is kiemelten fontos marad.

Vargha Tamás elmondta, hogy tanácskozásukon szó esett a NATO napirendjén szereplő aktuális kérdésekről és az uniós védelmi feladatokról is. Mindannyian üdvözölték mindkét szervezet közelmúltbeli felismerését, miszerint van és lehet szerepük Európa biztonságának megteremtésében, még ha a bevándorlás más típusú kihívásokat is jelent, mint amire például a NATO eddig készült.

Az államtitkár újságírói kérdésre elmondta, hogy általános NATO-alapelv a védelmi költségvetések növelése, az elvárás pedig az, hogy az országok GDP-jük 2 százalékát ilyen célokra fordítsák. Szintén elvárás a mindenkori honvédelmi büdzsé 20 százalékát fejlesztésre költeni, amit Magyarország már 2018-ban teljesíteni fog – tette hozzá.

Tomasz Szatkowski lengyel védelmi miniszterhelyettes szerint vannak olyan közös célok, amelyek még nem teljesültek, de a mélyülő együttműködés jó alap ezek elérésében. A V4-eknek folyamatos védelempolitikai készültséget kell fenntartaniuk a különböző kihívások miatt, aminek eddig maradéktalanul megfeleltek – fűzte hozzá.

Mint mondta, a nemrégiben lezárult lengyel elnökség során ambiciózus haderőfejlesztési programot fogadtak el, amelynek fontos eleme a lengyel haderő létszámának megduplázása, hiszen a "keleti vonal" meghatározó szereplői kívánnak lenni. Megjegyezte, hogy a társországok biztonságára is figyelnek, amit tovább erősít a V4-ek 2019-re felállítandó közös harccsoportjainak terve.

Tomasz Szatkowski a közös biztonságpolitikával kapcsolatban annak a meggyőződésének adott hangot, hogy Európa védelmi képességeit meg kell erősíteni, amihez komolyan növelni kell az ilyen célú kiadásokat.

Róbert Ondrejcsák szlovák védelmi miniszterhelyettes megemlítette, hogy a megbeszélésen szóba került a Baltikum biztonsága. Egyetértés volt a V4-ek között abban, hogy NATO-szövetségesként továbbra is közösen kell fellépniük a balti térségben – tette hozzá.

Közölte, hogy Szlovákia a közelmúltban új védelmi és biztonságpolitikát fogadott el és ennek egyik fő pontja a hosszú távú haderőfejlesztés.

Róbert Ondrejcsák fontosnak nevezte, hogy a gazdaság és a védelempolitika területén a visegrádi országok a következő években még inkább elmélyítsék együttműködésüket. Szerinte a V4-eknek nagyon fontos szerepe van az európai biztonság kérdésében, a közös harccsoport létrehozása pedig jelentős mértékben hozzájárulhat ennek továbberősítéséhez.

Jakub Landovsky cseh védelmi miniszterhelyettes hangsúlyozta, hogy a V4-ek jó úton járnak a közép-európai térség biztonságának megteremtésében. Mint elmondta, a cseh kormány elkötelezett abban, hogy az unió és az észak-atlanti szövetség védelempolitikája is ebbe az irányba mozduljon el.

Úgy vélte, az európai haderő megerősítése és a PESCO (állandó strukturált együttműködés a biztonság és védelem terén) is fontos lépés a biztonság felé, miközben a NATO esetében fontos lenne az elrettentő szerep erősítése.

Jakub Landovsky fontosnak nevezte a visegrádi országokon belül egymás képességeinek erősítését, az ezekhez szükséges eszközök megtalálását és a munkamegosztást.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!