Vallás a változó világban – konferencia kezdődött Szegeden

Forrás: MTI

A konferencia része az egész életen át tartó tanulás uniós programjához kapcsolódó hároméves projektnek, amelyre húszezer eurót nyert el a Szegedi Tudományegyetem, amelynek keretében számos egyetemről érkeztek kisebb-nagyobb csoportok, hogy kutatásukról, dolgozataikról előadást tartsanak. Az első sorozat 2006-ban Szegeden volt, majd a csehországi Brno, végül ismét Szeged következett. A mostani konferencián körülbelül tíz tanár és több mint húsz fiatal tart előadást. A hazai egyetemisták mellett érkeztek résztvevők Ausztriából, Csehországból, Szlovákiából, Lengyelországból és Szlovéniából is.

Máté-Tóth András kifejtette: a program a vallások jelenére koncentrál, a társadalomtudományi, illetve a lélektani megközelítéseket próbálják a középpontba állítani. Mint mondta: változik a vallások belső dinamikája és a társadalomban elfoglalt pozíciója az egész világon, ezt számos esemény és feszültség jelzi. Hozzátette, változnak a társadalmak is, s Kelet-Közép-Európában ez a folyamat különösen izgalmas. A kérdés, hogy a vallási-társadalmi folyamatok milyen mértékben gyakorolnak hatást egymásra, és ezt hogyan lehet kezelni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!