Vasárnap bezárhatnak a boltok

Forrás: MTI

Néhány kivételtől eltekintve elrendelnék az üzletek vasárnapi zárva tartását egy friss törvénymódosító javaslat szerint – tudta meg a Magyar Nemzet- A világörökségi területeken pedig bezáratnák a diszkontokat, a nagyméretű szupermarketeket és a hipermarketeket.

A Magyar  Nemzet úgy tudja, jövő héten kerül a kabinet elé a nagyobb kereskedelmi vállalatokat, multinacionális láncokat érintő korlátozást tartalmazó javaslatcsomag. Újratárgyalja a kormány azt a korábbi KDNP-s javaslatot, miszerint vasárnaponként és munkaszüneti napokon tartsanak zárva bizonyos kereskedelmi egységek. A Magyar Nemzet birtokába került törvénymódosító javaslat szerint jövő év március elsejétől a hét utolsó (munkaszüneti) napján nem tarthatnak nyitva a bevásárlóközpontok és a 400 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzletek. A korlátozás alól mentesülnek a dohányboltok, a gyógyszertárak és a benzinkutak, valamint az újság- és virágárusok, míg a pékáruboltok külön szabályok alapján nyitva lehetnek vasárnap is. Így például ezek a szaküzletek vasárnaponként délig fogadhatják a vásárlókat.

A törvényben nem említett, más típusú egységek is lehetőséget kaphatnak a vasárnapi üzemelésre a jövőben, erről egy bizottság hoz majd döntést. Többek között azt a szempontot is figyelembe veszik, hogy az adott kereskedelmi egység turisztikailag látogatott területen helyezkedik-e el.

Az eredetileg a KDNP által felvetett vasárnapi zárva tartást elrendelő friss módosító javaslat a közvéleményt régóta foglalkoztató vita végére kíván pontot tenni. Az indoklás szerint mára megérett a helyzet arra, hogy számos nyugat-európai, például az osztrák vagy német mintát alapul véve hazánkban is törvény szabályozza a kereskedelmi elárusítóhelyek nyitva tartását.

A törvénytervezet leszögezi: nem kívánják korlátozni a kis családi üzletek nyitva tartását akkor, ha ezek nem jelentős alapterületű kereskedelmi egységek, és az egyébként tiltott időszakokban az üzlet tulajdonosai, illetve segítő családtagjaik maguk végzik a kereskedelmi tevékenységet.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!