Vona kétségbeesett akcióval fedné el a Jobbik szétverését

A Fidesz szerint Vona Gábor egyre kétségbeesettebb akcióikkal próbálja elfedni, hogy mélyrepülésbe vitte és szétverte a Jobbikot.

kdnp.hu – MTI

A kormánypárt az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében fogalmazott így, egy elkeseredett ember kétségbeesett próbálkozásának nevezve a Jobbik elnökének napközben tett kezdeményezését, amely az eddiginél szigorúbb nemzetbiztonsági átvilágítást, továbbá pénzügyi-vagyoni és elmeorvosi vizsgálatot vezetne be a kormánytagokkal és szűkebb környezetükkel szemben.

A Fidesz válaszában úgy fogalmazott, „már a Jobbik szavazói is látják, hogy Vona Gábor a hatalomért és a pénzért mindenre képes, eladta a Jobbik lelkét és hátat fordított a szavazóinak".

„Egy nemzeti radikális pártból egy migránspárti pártot csinált, amely Gyurcsányékkal és a szocialistákkal együtt most éppen Soros György érdekeit szolgálja" – írták.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!