Az állampolgárság a válasz Trianon kihívására

A kornak megfelelő választ kell adni Trianon kihívására, ma ilyen például a nemzet közjogi egyesítése az állampolgárság által – hangoztatta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Tusnádfürdőn, egy pénteki fórumon. A KDNP elnöke a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor nemzetpolitikai fórumán, kérdésre reagálva fejtette ki álláspontját az – Erdély és a Román Királyság egyesülését kimondó – 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés közelgő centenáriumáról.


Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke beszél látogatásán az erdélyi Kovászna megyében található Bibarcfalva református templomában 2017. július 21-én. (MTI Fotó: Kátai Edit)

Semjén Zsolt úgy vélekedett, a tudományos műhelyeknek meg kell adni minden állami támogatást ahhoz, hogy a történelmi valóságnak megfelelően megírhassák az első világháború, Trianon és az idegen impériumokba szakadt magyarság történetét, mert „ha azok írják meg, akik velünk szemben állnak és álltak, abból nem fogunk jól kijönni".

Trianon tekintetében a miniszterelnök-helyettes természetesnek nevezte, hogy a magyar nemzet megélje fájdalmát, hiszen emberek millióinak életét nyomorították meg, de büszkének kell lennie arra, hogy túlélte a „brutális csonkítást".


Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke beszél látogatásán az erdélyi Kovászna megyében található Bibarcfalva református templomában 2017. július 21-én. (MTI Fotó: Kátai Edit)

„Akármi történt, meg akarunk maradni, és magyarként akarunk megmaradni" – szögezte le Semjén Zsolt.

Kifejezte meggyőződését: a trianoni döntés csak részben a világháború elvesztésének következménye, legalább ilyen fontos, hogy „egy nemzetietlen és hazaáruló banda Budapesten szétverte a magyar államiságot, a magyar önvédelmet, és tudatosan lefegyverezte a magyar hadsereget".


A Szent László-legenda jelenetsorát ábrázoló, 15. századi freskó az erdélyi Kovászna megyében található Bibarcfalva református templomában 2017. július 21-én Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke tett látogatást. (MTI Fotó: Kátai Edit)

A miniszterelnök-helyettes szerint a központi hatalmak által elvesztett első világháborúnak lett területi következménye, de nem volt szükségszerű, hogy ilyen „brutális" területi és népességi veszteség érje a magyarságot, ezt bizonyítja Törökország példája.

„Ha nemzetietlen hatalom van Budapesten, akkor az egyetemes magyarság ügye mindig rosszul fog állni" – vonta le a következtetést Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.


A Szent László-legenda jelenetsorát ábrázoló, 15. századi freskó az erdélyi Kovászna megyében található Bibarcfalva református templomában 2017. július 21-én. A középkorban megfestett jelenetsor a szent király és egy kun vitéz legendává lett párviadalát meséli el. (MTI Fotó: Kátai Edit)

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!