Semjén Zsolt: Ha a svédek nem, mi készek vagyunk befogadni az iráni keresztény lányt

Ha segítséget kér hazánkban, a magyar állam kész menekültként elismerni azt az iráni lányt, akit a svéd hatóságok vissza akarnak toloncolni az iszlám köztársaságba, dacára annak, hogy ott a kereszténység felvétele miatt komoly veszélybe kerülne az élete – közölte a Magyar Időkkel az Orbán Viktor szabadsága miatt jelenleg kormányfői teendőket is ellátó Semjén Zsolt.

Magyarország különbséget tesz az illegális gazdasági migránsok és a valódi menekültek között. A keresztény hitre tért Aideen Strandsson (képünkön) utóbbiak közé tartozik, így hazánk kész segíteni rajta (Fotó: Facebook / Magyar Idők)

Magyarország kész segítséget nyújtani annak az iráni nőnek, akit sajtóhírek szerint a svéd hatóságok haza akarnak toloncolni az iszlám köztársaságba, nem törődve azzal, hogy ott a kereszténység felvétele miatt komoly veszélybe kerülhet az élete – közölte a Magyar Idők napilappal Semjén Zsolt.

A miniszterelnök-helyettes, aki Orbán Viktor nyaralása miatt jelenleg a kormány első számú vezetője, elmondta: ha Aideen Strandsson menedéket kér hazánktól, a hivatalos eljárás végén – amelynek része természetesen a nemzetbiztonsági ellenőrzés is – kedvező elbírálásra számíthat, Magyarország ugyanis nem küld vissza senkit olyan államba, ahol az élete vagy a testi épsége veszélyben van.

– Mi a kezdetektől fogva különbséget tettünk a gazdasági migránsok és a valódi menekültek között. Magyarországot megvédjük a migránsok inváziójától, de akik valódi menekültek, tehát mindazok, akiknek az élete közvetlen veszélyben van vallásuk, nemzetiségük vagy politikai beállítottságuk miatt, azokon segítünk – fogalmazott Semjén Zsolt a Magyr Időknek.

A KDNP elnöke kiemelte, hogy az iszlám világban, különösen az arab tavasz óta, a keresztények nagy veszélyben vannak, sőt a legveszélyeztetettebb csoportokat alkotják. Nem feltétlenül azért, mert az adott ország államilag üldözi őket, hanem mert a helyi muszlim közösséggel szemben nem tudja, vagy nem akarja megvédeni a keresztény megtérteket – fejtette ki Semjén Zsolt. Hozzátette: az üldözött keresztények befogadása egyszerre erkölcsi és alkotmányos kötelességünk.

A miniszterelnök-helyettes arra is felhívta a figyelmet, hogy a keresztények könnyen integrálhatók a keresztény európai civilizációba, szemben a muszlimokkal, akik nem akarnak integrálódni. Semjén Zsolt egy személyes megjegyzéssel zárta a napilapnak adott nyilatkozatát.

– Fontosnak tartom, hogy a magyar társadalom immunitását is erősíti, ha a keleten üldözött keresztények Magyarországra érkezve elmondják, hogy a keresztényeknek milyen életük van az iszlám világban – hangsúlyozta a kereszténydemokrata politikus.

A fiatal nő helyzetére az elmúlt napokban a CitizenGo című európai civil portál hívta fel a közvélemény figyelmét, egyúttal petíciót indított annak érdekében, hogy jobb belátásra bírja a svéd kormányt. A beszámoló szerint Aideen Strandsson 2014-ben érkezett Svédországba, majd nem sokkal utána nyilvánosan is megkeresztelkedett. Svédországban nem egyedülálló jelenség Strandsson megkeresztelkedése, hiszen sokan mások is áttérnek az iszlámról a kereszténységre, de ezt többnyire nem vállalják fel a nagy nyilvánosság előtt, tartva a muszlim közösség megtorlásától.

A lány azonban fontosnak tartotta, hogy megtérése nagyobb nyilvánosságot kapjon. Egy interjúban elmondta: „Nyilvánosan akartam megkeresztelkedni, mert ki szerettem volna mondani, hogy szabad vagyok, hogy keresztény vagyok, és azt akartam, hogy ezt mások is tudják.”

A CitizenGo jelezte: az iráni lány menedékjogi kérelmét a közelmúltban másodszor utasították vissza a svéd hatóságok annak ellenére, hogy a kiutasítás ellentmond a hatóság saját szabályozásának is, valamint az olyan nemzetközi egyezményeknek, mint például a genfi egyezmény, amely kifejezetten tiltja a kitoloncolást olyan országokba, ahol a kiutasítottat veszély fenyegetheti.

– Nagyjából ezer Aideenhez hasonló keresztény tartózkodik jelenleg Svédországban. Önök hívták meg őket, azt ígérve nekik, hogy megvédik őket az üldöztetéstől. Ne hagyják őket most cserben! – követeli petíció­jában a szervezet, emlékeztet a Magyar Idők.

Magyar Idők / Nagy Áron

 

kdnp.hu

Hozzászólások

Hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.
  • Allowed HTML tags: <em> <strong>
  • A sorokat és bekezdéseket automatikusan felismeri a rendszer.
  • A web és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Insert SoundCloud track or set with the [soundcloud:URL] tag.
  • You may insert videos with [video:URL]

További információ a formázási lehetőségekről