Ajánlás ismerősnek

FeladóCímzett


Ajánlás ismerősnek from KDNP.HU - Több fényt!

Az Európai Unió akkor lehet sikeres, ha képes „közös hangon szólni”

Eljött az idő Magyarországon, hogy hosszú idő szocialista kormányzása után erős kormányt válasszanak – mondta Joseph Daul, az Európai Néppárt európai parlamenti (EP) frakciójának vezetője Budapesten. Szájer József, a frakció helyettes vezetője kijelentette: a Fidesz európai, európai elkötelezettségű párt, és arra tesz ígéretet, hogy visszaszerzi Magyarország tekintélyét. Orbán Viktor szerint egy Fidesz-kormánynak úgy kell újjáépítenie Magyarország tekintélyét, hogy az ne épüljön hazugságra; a választások után el kell mondani a magyar gazdaság állapotáról az igazságot. Az Európai Unió akkor lehet sikeres, ha képes „közös hangon szólni” és erősíteni a tagállamok közötti politikai koordinációt – mondta José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke.

Joseph Daul a néppárt EP-frakciója vezetőségének kihelyezett ülésén kijelentette: Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a néppárti „politikai család” egyik legjelentősebb személyisége, na