Évek óta zötyög a varsói vicinális Pest felé, ki tudja, ide ér-e egyáltalán. A váltók még augusztusban is a téli fagy áldozatai, a síneket felszedték, a trafókat ellopták már régen. De jön, jön, majd csak ideér, akkor derül majd ki, hogy tele van potyautasokkal. Elég beleolvasni az ÉS idei első számába, hogy megértsük, miféle utasokra, milyen dugárúra számíthatunk. Mint tudjuk, a varsói vicinális eredetileg expresszként indult útnak, még 2005-ben, amikor a „Leszek Miller hivatali ideje alatt a sok napvilágra került korrupciós ügy miatt a Párt támogatottsága töredékére zsugorodott” és a jobboldali Jog és Igazságosság megnyerte a választásokat. Az ezt követő „Kaczynski-éra valójában 2006 őszén kezdődött, ám akkor annál intenzívebben nekilátva a választási ígéretek beváltásának, ami az országot romlásba döntő baloldal nemcsak politikai, hanem büntetőjogi tetemrehívását is jelentette.”
Még ennél is később, 2007-ben állította fel az igazságügyminiszter-főállamügyész a biztonsági szolgálat mellett „a Központi Korrupcióellenes Irodát, amely szinte naponta tárt fe