Orbán Viktor: sikerült megvédeni Magyarország álláspontját az Európai Néppártban

Az Európai Néppárt brüsszeli csúcstalálkozóján sikerült megvédeni Magyarország álláspontját – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton, a Nagy-Britannia tervezett kiválása után az Európai Unióban maradó tagállamok rendkívüli csúcstalálkozóját követően.

kdnp.hu – MTI

Belső lapos

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (k) nyilatkozik az Európai Unió csúcstalálkozója után Brüsszelben 2017. április 29-én. Mögötte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője (b). (Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs – MTI)

A néppárt elnökségének szombati találkozóján Magyarországot érintve több olyan kérdésről tárgyaltak, amelyről a hét folyamán az Európai Parlament plenáris ülésén is szó volt – mondta, és leszögezte, hogy eredményesen védte meg Magyarország álláspontját.

A kormányfő Soros György amerikai milliárdos brüsszeli látogatásáról úgy vélekedett: „van, aki ártani akar Magyarországnak, van, akinek az a dolga, hogy megvédje”. Véleménye szerint sikerült helyretenni a dolgokat Brüsszellel.

Orbán Viktor elmondta, hogy a Közép-európai Egyetem ügye a maga jogi menetében halad tovább. Kijelentette, hogy Magyarországnak senki sem szabhat feltételeket. Ez egy jogi kérdés, az Európai Bizottság és Magyarország tárgyalni fog róla a következő hónapokban. Magyarország végre fogja hajtani a vita eredményeképpen kialakuló megállapodást – közölte a miniszterelnök.

Az Európai Unió állam-, illetve kormányfőinek szombati, rendkívüli csúcstalálkozójával kapcsolatban elmondta, ott az volt a feladata, hogy olyan tárgyalási forgatókönyv jöjjön létre Nagy-Britannia uniós kilépésére (Brexit) vonatkozóan, amely a magyar érdeknek megfelel. Az eredményt ezen a téren is sikeresnek értékelte , hiszen – mint mondta – az előkészítő munkának köszönhetően az Európai Tanács a Brexit-tárgyalásokra vonatkozó iránymutatást elfogadta.

Orbán Viktor elmondta, hogy az Európai Néppártnak és minden uniós szervnek az a kérése, hogy amikor Európáról véleményt mond Magyarország, akkor legyen világos, hogy az nem Európa ellen történik.

Magyarországon a legnagyobb a tagság támogatottsága

Kiemelte, hogy az Európai Unióban Magyarországon a legnagyobb a tagság támogatottsága, és ebben az eredményben benne van a kormány munkája is. A magyar kormány ugyanis Európa-párti – jelentette ki.

Hangsúlyozta, nem enged azon véleményéből, hogy az unió rosszul működik és meg kell reformálni. Erről nyílt vitát, megbeszéléseket kell folytatni.

Hozzátette, vannak olyan kérdések, amelyek veszélyesek a magyarokra nézve, ilyen a migráció és az Európai Bizottság rezsicsökkentést eltörölni akaró kezdeményezése. Magyarország azt szeretné, hogy ezekben a kérdésekben mindenképpen az előterjesztő változtassa meg az álláspontját – szögezte le. 

A „Stop Brüsszel” nem Brüsszel-, nem Európa-ellenes indítvány, Magyarország azt szeretné, hogy ne változzon meg a tagállamok és a brüsszeli hatáskör közötti megosztás. Maradjon úgy, ahogy most van, a magyaroknak ez az érdekük – fogalmazott Orbán Viktor.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!