Soros György javaslata rossz a magyaroknak

A kormánypártok szerint Soros György „pénzügyi, devizapiaci spekuláns" csütörtökön egy brüsszeli meghallgatáson tett, bevándorlók befogadását célzó javaslata rossz a magyaroknak. A kereszténydemokrata Hollik István a Fidesz és a KDNP véleményét ismertetve pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón azt mondta: azért tartják rossznak ezt az ajánlatot, mert bevándorlókkal árasztaná el az Európai Uniót és juttatnának belőlük Magyarországra is.



Hollik István elmondta, hogy rossznak tartják azért is, mert ezt egész Európára kivetendő új adókkal, például benzinadó kivetésével, kötvénykibocsátással finanszírozná, utóbbival még inkább eladósítva az uniót.

Elfogadhatatlannak tartják Soros György azon felvetését is, hogy az unió a kohéziós forrásokat vágja vissza és vegye el az agrártámogatások egy részét, azaz, hogy támogatásokat vonjanak el a közép-európai országoktól a bevándorlók érdekében – folytatta Hollik István.

Közölte: a Fidesz és a KDNP a leghatározottabban felszólítja az Európai Uniót arra, hogy „a pénzügyi, devizapiaci spekuláns" ajánlatát utasítsa vissza.

A KDNP-s országgyűlési képviselő kiemelte: úgy tűnik, hogy Soros György vezérletével meghirdették az elhibázott bevándorláspolitika folytatását és már a forrásokat keresik hozzá.

Úgy látszik, hogy Brüsszel nem tanult sem a brit népszavazásból, sem az egyre inkább EU-ellenes hangokból – jegyezte meg.

Kijelentette: álláspontjuk kezdetektől világos, helyességét a brit népszavazás is igazolja. A britek egyértelmű üzenetet küldtek Brüsszelnek: változtatni kell politikáján, nem dönthet az emberek akarata ellenére sem a bevándorlásról, sem más ügyben. Hollik István szerint az unió azért van ma válságban, mert a vezetése nem hallotta meg az emberek hangját, és a bevándorláspolitikájával veszélybe sodorta az európai egységet, és az európai – közte a magyar – emberek biztonságát.



Kitért arra, hogy Soros György globális, spekuláns üzletemberként nem először mondja meg Brüsszelnek, mit tegyen.

Már hónapokkal ezelőtt felhívta a figyelmét Európának, fogadja be a bevándorlókat, aminek indokoltságát gazdasági és demográfiai okokkal magyarázta – mondta. Szólt arról is, hogy Soros György több bevándorláspárti pártot és civil szervezetet is pénzel, és ezen szervezetek hálóján keresztül olyan globális aktivista hálózatot tart fenn, amelyek segítségével az illegális nemzetközi embercsempész-hálózat malmára hajtja a vizet.

Hollik István összegzése szerint Soros György szereplése annak a jele, hogy továbbra sem akarják Brüsszelben meghallani az emberek hangját és folytatnák az elhibázott bevándorláspolitikát, ennek árát pedig az európai, köztük a magyar emberekkel akarják megfizetetni. Ez a Fidesz-KDNP-t megerősíti abban, hogy Brüsszelt meg kell állítani és ezért a magyar népszavazásnak még nagyobb a jelentősége, mint valaha – hangoztatta.

A kormánypárti politikust Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter előző napi kijelentéséről is kérdezték. A tárcavezető a brit népszavazással kapcsolatos személyes álláspontját ismertetve sajtótájékoztatón azt mondta, megerősödött az a meggyőződése, hogy jó szívvel nem tudna az Európai Unióban maradás mellett szavazni. Hollik István úgy reagált: az unióba való belépésről volt egy népszavazás és akkor úgy döntöttek az emberek, szeretnének csatlakozni az unióhoz. Nem Európával, az unióval van baj, hanem a vezetésével, és azzal, hogy nem akarják meghallani az emberek hangját – mutatott rá. Mi az unió tagjai vagyunk, és abban vagyunk érdekeltek, hogy újra erős legyen Európa. Ez pedig akkor jöhet létre, ha a szervezetet megreformálják, és visszatérnek a nemzetek Európájához – magyarázta.

Arról, hogy jót tesz-e Lázár János kijelentése a magyar gazdaságnak, illetve, hogy lemondásra is felszólították a minisztert, azt mondta: Lázár János kiemelte, hogy ez a személyes véleménye, a kormánytagok kinevezése vagy menesztése pedig a miniszterelnök kompetenciája.

A Magyar Nemzeti Kereskedőházról megjelent hírekre úgy reagált: az írásokban megjelölt személyek szakmai munkát végeznek, és erre vonatkozóan kifogás nem érkezett. Az ügy inkább politikai cirkusz, azt senki nem kérdezte, milyen munkát végeznek az érintettek, csak a fizetésüket hozták nyilvánosságra – jegyezte meg.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!