„A szeretet velünk van”

Az egyház életének három fő területe, a liturgia, vagyis az Isten tisztelete, a mártüria, azaz a tanúságtétel, és a diakónia, a szeretetszolgálat. Miskolc római katolikus közössége mindhárom területen tartalmas évet zárhat – mondta Palánki Ferenc püspök, Miskolc-mindszenti plébános.

Több mint ezer hívőt mozgatott meg a pünkösdi juniális – amit lelki közösségben tarthattunk a csíksomlyói zarándokokkal. Szeptemberben a Katolikus Társadalmi Napok keretében városunkban találkoztak az egyház segítő szervezetei. Novemberben Miskolcra érkezett az Ifjúsági Világtalálkozók keresztje. Ősszel és tavasszal városi katekézis-sorozatot szerveztünk, összesen 16 miskolci pap tartott előadást. Volt találkozójuk a város egyházi énekkarainak, és a régió Kolping-családjainak. Fontos esemény volt az Egri Főegyházmegye Karitász Pontjának novemberi átadása és megáldása, ahol sok szegény emberen segítenek.

palanki_ferenc_141216_ja_8.jpg

Fotó: Juhász Ákos
 

Ez a szeretet örömhírének életre váltása. Ez vihet minket közelebb a karácsony üzenetéhez. Mi is ez az üzenet? Mária igent mondott az angyalnak, József igen mondott Jézusra, az ég csillagot adott, a föld barlangot, a növények szalmát, az állatok meleget, a pásztorok élelmet, a királyok kincseket, az angyalok dicsőítő éneket. Mindenki azt adta, ami tőle tellett, és világra jött az Isten szeretete.

Ha mi is megtesszük mindazt, ami tőlünk telik, megtapasztaljuk, hogy világra jön a szeretet a mi életünkben is. Nem nagy dolgokra kell gondolni, csak észrevenni mások baját, segíteni embertársunkat, egy kis vigasztalást, mosolyt adni – és így örömet ajándékozni. Ezzel mondunk igent arra az Istenre, aki a szeretet forrása, aki meg akarja mutatni nekünk, hogy a szeretet velünk van, életünk minden napján.

Az Isten szeretetének boldogító jelenlétét kívánom karácsony szent ünnepére és hétköznapokra is mindnyájunknak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!