Miskolcon is vitáznak az üzletek vasárnapi nyitva tartásáról

Aláírásgyűjtésbe kezd Miskolcon is a DK. A párt azt szeretné, ha népszavazást tartanának a vasárnapi nyitva tartásról. A KDNP miskolci elnöke úgy reagált: az unióban nem példa nélküli, hogy egyes üzletek nem nyithatnak ki vasárnap és javaslatukkal a kereskedelemben dolgozók érdekeit védik - írta a mikom.hu miskolci hírportál.

Mint ismert, a vasárnapi zárva tartásról szóló törvény március 15-én lép életbe. A Demokratikus Koalíció már korábban szeretett volna népszavazást kiíratni a kérdésben, ám ezt a Nemzeti Választási Iroda elutasította arra hivatkozva, hogy az Összefogás Párt már benyújtott egy azonos tárgyú kérdést és abban még nem született jogerős döntés.

Molnár Péter, a KDNP miskolci elnöke úgy reagált: az Unió 28 tagállamából 13-ban korlátozzák valamilyen formában az üzletek vasárnapi nyitva tartását. A városi elnök szerint szükséges, hogy legyen egy olyan nap, amelyet a család minden tagja közösen tölthet el. Molnár Péter azzal zárja közleményét, hogy egy jól működő szociáldemokrata pártnak inkább támogatni kellene a KDNP javaslatát, nem ellenezni.

 

A Miskolci TV 2015. január 30-i Miskolc Ma című híradója így számolt be Molnár Péter, miskolci KDNP elnök reakciójáról:

http://old.minap.hu/mivid.php?ext.a47976

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!