M I S K O L C
Üdvözöljük a KDNP Miskolc Városi Szervezetének és Frakciójának oldalán!

Utcát neveztek el Miskolcon Kelemen Didákról

A városépítő, rendházalapító, egyházi szónok és kultúraszervező nevét mostantól közterület is viseli Miskolcon.

Utcát neveztek el Miskolcon Kelemen Didákról

kelemen_didak_szeles.jpg

Fotó: Végh Csaba (minap.hu)
 

Kalna Zsolt minorita tartományfőnök megnyitó köszöntője után a Kelemen Didák irodalmi pályázatok alapján összeállított előadások és kulturális műsor következett, a Kelemen Didák Kollégium, a Földes Ferenc Gimnázium és a Fráter György Gimnázium diákjainak előadásában.

Kelemen Didákról neveztek el utcát Miskolcon. Ezzel a városépítő szerzetes előtt tisztelegtek. A Földes Ferenc Gimnázium, a Minorita templom és a rendház falán valamint az ezekkel szemben lévő három épületen már a táblákat is lecserélték. A magyarországi minorita rend tartományfőnöke, Kalna Zsolt, a Földes Gimnázium igazgatója, Veres Pál és több miskolci is kérte, hogy az 1683-ban született rendházalapító, egyházi szónok és kultúraszervező nevét közterület viselje.

kelemen_didak_160428_vcs_11.jpg

Az előterjesztést Miskolc képviselőtestülete támogatta, így mostantól Kelemen Didáknak is van utcája a városban. Kelemen Didák munkássága összefonódott Miskolccal. A szerzetes 1744-ben itt halt meg, sírja is a Minorita templomban van.

A bronz dombormű emléktáblát a Minorita Rend, a Plébánia, az Éltető Lélek Alapítvány és Földes Ferenc Gimnázium közössége együttesen állította.