A doni magyar katonák jövőnkért is áldozták életüket

Hősi halottak emlékére lobbant fel újra a láng a pákozdi emlékkápolnánál

Immár a tizennyolcadik alkalommal rótták le kegyeletüket  az emlékezők Pákozdon a Mészeg-hegyi Don-kanyari kápolnánál, amelyet 1993-ban szenteltek fel.

Megnyitó beszédében Bobory Zoltán, a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség elnöke emlékeztetett,   hogy 1994 - ben lobbant először az emléktűz a kápolna előtt, s ez a kegyelettel teli megemlékezés szép hagyománnyá vált. Első alkalommal vesz részt határon túli vendég a megemlékezésen, Tari István író, költő, szerkesztő személyében, aki a délvidéki Óbecséről érkezett.
Tari István szülőhazája magyarságának hányattatott pillanatait elevenített fel, majd – némi aktualitást is beleszőve beszédébe - emlékezett azokra a nehéz pillanatokra is, amikor a közelmúltban a szerb állam, a magyarok számára az anyaállamtól felkínált kettős állampolgárság megszerzését igyekezett megakadályozni.
Ezt követően Dr. Spányi Antal a Székesfehérvári Római Katolikus Egyházmegye püspöke emlékezett azokra, akik embertelen körülmények között is helyt álltak és hősiesen harcoltak mindhalálig. Szólt a hozzátartozókról is, aki  távolról élték át a borzalmakat, az aggódást, szorongást, szenvedést. Spányi püspök a Don-kanyarban elesett hősökért és áldozatokért mondott könyörgésében János apostol levelét idézte: „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért”.
- Azokért imádkozunk, akik életüket adták hazánk szabadságáért. A mi életünkért és jövőnkért áldozták életüket.
Bencze András, a Székesfehérvári Evangélikus Egyházközség lelkipásztora János evangéliumából idézte fel Jézus szavait: „ A világon nyomorúságotok van, de bízzatok, én legyőztem a világot”. Mint fogalmazott, az üzenetből megértette, e világon nyomorúságunk van, hiszen a hadba hívott katonák, de maguk a hadba hívók előtt is csak rossz döntés állt. Egy valami adott erőt számukra, saját és családjuknak élete, valamint a haza féltése. Jézus szava igaz, tehát bizalommal emlékezzünk azokra, akik élve, vagy holtan vesztes csatát vívtak és becsülettel álltak helyt a fronton.
- Urunk, keressük a reményt a reménytelenségben, s közben félve gondolunk gyermekeinkre és unokáinkra, hogy nem kell-e hasonló módon sok - sok értelmetlen önző ok és cél miatt önmagukat áldozniuk a hazáért, nemzetért? Köszönjük, hogy mégis van remény ! - ezeket a gondolatokat már Somogyi László a Székesfehérvári Református Egyházközség lelkészi elnöke fogalmazta meg imádságában. Hozzátette: Jézus Krisztusban a Mennyei Atya már mindent elkészített az igazi győzelem érdekében, hogy önmagunk felett győzhessünk: harag, kicsinyesség és kishitűség fölött.
A kegyeleti ünnepség végén Székesfehérvár város és Fejér Megye Önkormányzata, a Székesfehérvári Összhaderőnemi Parancsnokság képviselőit követően a Kereszténydemokrata Néppárt Fejér Megyei Szervezete részéről Mahlerné Köfler Anikó  megyei önkormányzati képviselő, a megyei szervezet titkára is elhelyezte ez emlékezés koszorúját az emlékművön.

Szűcs Gábor

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!