A kormány támogatja az anyatejes táplálást [+galéria]

Egy családbarát kormánynak a védőnőkön keresztül kiemelten kell foglalkoznia a gyermekek anyatejes táplálásának ügyével, a szoptatás szakembereken keresztüli segítésével – erről Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, a KDNP alelnöke beszélt kedden Budapesten. Kiemelte, hogy a következő időszakban kapott uniós források egy részét a védőnők továbbképzésére kívánják fordítani, hiszen ők látják el megfelelő információval és tanáccsal az édesanyákat.


Bábiné Szottfried Gabriella, az Egészségügyi Szakmai Kollégium védőnői tagozatának vezetője és Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, a KDNP alenöke az anyatejes táplálás világnapja alkalmából rendezett konferencián az Országházban 2017. augusztus 1-jén. (MTI Fotó: Kovács Attila)

A kereszténydemokrata államtitkár úgy fogalmazott, hogy a szoptatás kérdése néha távolról ugyan kicsinek tűnik, de jelentősége óriási, hiszen az anyatej a legjobb, legmegfelelőbb táplálék a csecsemők számára. Ezért fontos, hogy az anyák számára a kellő segítség, tanács rendelkezésre álljon a gyermekük megszületésekor.

Egy szakmai felmérés eredményét idézve Rétvári Bence elmondta, Magyarországon az anyák többsége, 95 százaléka gondolja úgy, hogy szoptatni fogja gyermekét. Minden második gyermeket négy hónapig, minden harmadikat féléves koráig kizárólag anyatejjel táplálnak.

Kitért arra, nemzetközi példák azt mutatja, hogy ha egy ország kellő figyelmet fordít az anyatejes táplálásra és nagyobb segítséget kapnak az anyák a kezdeti időszakban, akkor ezek az arányszámok javíthatók.

Rétvári Bence megemlítette, hogy a következő időszakban kapott uniós források egy részét a védőnők továbbképzésére kívánják fordítani, hiszen ők azok, akik megfelelő információval, tanáccsal tudják ellátni az édesanyákat.


Az anyatejes táplálás világnapja alkalmából rendezett konferencia résztvevői az Országházban 2017. augusztus 1-jén. (MTI Fotó: Kovács Attila)

Fontos az is – folytatta –, hogy minél több úgynevezett bababarát kórház működjön, jelenleg 16 ilyen intézmény van Magyarországon.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy az elmúlt években a kormányzat emelte a védőnői munka díjtételeit és egy jogszabály révén minden díjtétel-emelkedést meg is kapnak a védőnők. Emlékeztetett arra, hogy a 2014-ben adott 1,75 milliárd forint és a 2016-ban juttatott további kétmilliárd forint már közvetlenül a védőnőknél jelentkezett.

Megemlítette, szintén fontos lépés volt az alapellátáson keresztül a védőnői szolgálat megerősítése, amelyre évente négymilliárd forint többletforrást fordított a kormány. A következő lépésnek a nemzeti védőnői szolgálat koncepciójának kidolgozását, megvitatását nevezte Rétvári Bence.

A Magyar Asszonyok Érdekszövetsége és az Egészségügyi Szakmai Kollégium védőnői tagozata által közösen rendezett konferencián Bábiné Szottfried Gabriella tagozatvezető arról beszélt, a tavaly életre hívott konferenciával az a céljuk, hogy a lehető legszélesebb körű összefogással, ismeretátadással támogassák a szoptatást, népszerűsítsék azt.

A szakember kiemelte, hogy az anyatej a legegészségesebb, a legmegfelelőbb táplálék egy újszülött számára, számos olyan bioaktív anyagot tartalmaz, amelyet más módon nem lehet pótolni.

Szőnyi Kinga, a nőszövetség elnöke arról beszélt, hogy a szoptatás családi támogatás nélkül nem valósulhat meg. A szoptatás mind az anyának, mind a gyereknek érzelmi biztonságot is nyújt, és egy kiegyensúlyozott érzelmi állapot pozitívan hat az anya-apa és az apa-gyermek kapcsolatra is.
 

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1993-ban döntött az anyatejes táplálás, a szoptatás világnapja megtartásáról, az ezt követő napokat pedig anyatejes világhétté nyilvánította.


 

Az anyatejes táplálás világnapja alkalmából rendezett konferencia az Országházban

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!