Teljesen megújul a zánkai és a fonyódligeti Erzsébet-tábor

A kormány az idén több mint ötmilliárd forintot fordít a gyermekek üdültetésére az Erzsébet- táborokban – mondta el Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában. A Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke a Híradónak azt mondta, hogy a zánkai és a fonyódligeti táborban 21. századi körülményeket teremtenek.


Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke (MTI Fotó: Bodnár Boglárka)

A kereszténydemokrata politikus szerint mindkét helyen megújulnak a szálláshelyek, Fonyódligeten  új épületek is épülnek, megújulnak a közösségi terek, a  konyha, az étkező, lesz vizes játszótér, megújulnak a parkok, Zánkán felújítják a táborhoz tartozó kikötőt is.

A Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg, hogy a kormány 26 milliárd forintot költ az Erzsébet-táborok fejlesztésére 2019-ig.

A határozat szerint még az idén egymilliárd forint költenek a zánkai és a fonyódligeti tábor fejlesztésére. Az összeg jövőre 8,55 milliárdra, 2019-ben pedig mintegy 16,5 milliárdra nőne. A támogatást a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány, mint a táborhelyek tulajdonosa kaphatja.

kdnp.hu – MTI

Hozzászólások

Hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.
  • Allowed HTML tags: <em> <strong>
  • A sorokat és bekezdéseket automatikusan felismeri a rendszer.
  • A web és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Insert SoundCloud track or set with the [soundcloud:URL] tag.
  • You may insert videos with [video:URL]

További információ a formázási lehetőségekről