A terror nem ismer sem Istent, sem embert

Hölvényi György kereszténydemokrata EP-képviselő, az Európai Néppárt frakciójának vallásközi párbeszédért felelős munkacsoportjának társelnöke a keresztény emberek ellen intézett nyílt támadásként értékelte az Iszlám Állam terrorszervezet megbízásából végrehajtott erőszakcselekményt. A képviselő szerint Jacques Hamel atya aljas meggyilkolása szimbolikus cselekmény: valódi célja a keresztény értékek elleni háború, amely dzsihádista stratégia részeként ezúttal az európai keresztények ellen fordult.



Az Európára zúduló terrorizmus ismét átlépett egy határt az észak-franciaországi Saint-Etienne-du-Rouvray templomában elkövetett gyilkossággal. A dzsihádista terroristák ártatlanok elleni véletlenszerű támadás helyett ezúttal egy keresztény vallását gyakorló közösség és vezetője ellen hajtottak végre célzott merényletet – jelentette ki Hölvényi György kereszténydemokrata EP-képviselő, az Európai Néppárt frakciójának vallásközi párbeszédért felelős munkacsoportjának társelnöke.


 
A néppárti képviselő részvétét fejezte ki az aljas módon meggyilkolt Jacques Hamel atya helyi római katolikus közössége felé. Hölvényi György a keresztény emberek ellen intézett nyílt támadásként értékelte az Iszlám Állam terrorszervezet megbízásából végrehajtott erőszakcselekményt. A képviselő szerint a gyilkosság szimbolikus cselekmény: valódi célja a keresztény értékek elleni háború, amely a Közel-Keletről jól ismert dzsihádista stratégia részeként ezúttal az európai keresztények ellen fordult.

A kereszténydemokrata képviselő hangsúlyozta, hogy a szekuláris Európa a merénylettel újabb kihívással szembesül: készen áll-e hívő polgárainak biztonságát szavatolni? Hölvényi György szerint Európa vezetőitől azonnali megoldásokat várnak a polgárok, és a leghatározottabban fel kell lépniük a vallási alapú félelemkeltés ellen. Vallásközi párbeszédért felelős néppárti politikusként reményének adott hangot, hogy „az európai iszlám vezetői egységes határozattal elítélik ezt a vallási alapú brutális gyilkosságot".

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!