Végső búcsút vettünk Rubovszky Györgytől

Eltemették szombaton Rubovszky Györgyöt, a KDNP országgyűlési képviselőjét. A kereszténydemokrata politikus végső búcsúztatását, a közös imát a Szent István-bazilikában, majd a gyászszertartást a Farkasréti temető Makovecz-ravatalozójában tartották. A gyászszertartáson jelen volt Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke, Harrach Péter, a kisebbik kormánypárt parlamenti frakciójának vezetője és Latorcai János, az Országgyűlés kereszténydemokrata alelnöke is.


Rubovszky György temetése a Farkasréti temetőben 2017. július 1-jén. (KDNP Fotó: Váli Miklós)

A június 21-én, 74. életévében elhunyt képviselő 1994 óta volt – kisebb megszakítással – a parlament tagja.



Rubovszky György 1989-ben a KDNP alapító tagjaként létesítette első párttagságát, 1991-től a KDNP budapesti szervezetének elnöke, 1992-től ügyvezető titkárként a párt országos elnökségének tagja, 2002-től a KDNP pártügyésze volt.


Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke, Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője feleségével, Vejkey Imre, a KDNP frakcióvezető-helyettese feleségével, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke és Kövér László, az Országyűlés elnöke (b-j) Rubovszky György gyászmiséjén a Szent István-bazilikában 2017. július 1-én. (KDNP Fotó: Váli Miklós)

Az 1990-es őszi önkormányzati választáson a Fővárosi Közgyűlés tagja lett. 1994-ben a KDNP országos listájáról szerzett parlamenti mandátumot, az alkotmány- és igazságügyi bizottság tagja lett. 1998-ban a Fidesz listáján szerzett parlamenti mandátumot, 2002-ben képviselőjelölt, majd 2003 nyarán az elhunyt Varga László helyére behívták az Országgyűlésbe, ahol ismét tagja lett az alkotmány- és igazságügyi bizottságnak. 2006-ban közös jelöltként a Fidesz-KDNP országos listájáról jutott mandátumhoz, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság tagja lett, valamint a KDNP frakcióvezető-helyettese.


Gyászolók Rubovszky György ravatalánál a Farkasréti temetőben 2017. július 1-jén. Az első sorban Latorcai János, az Országgyűlés KDNP-s alelnöke, Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) országgyűlési frakciójának vezetője feleségével, Csilla asszonnyal, Mátrai Márta, a, az Országgyűlés háznagya, Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke, Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának (EMT) elnöke (b-j). (KDNP Fotó: Váli Miklós)

Rubovszky György 2010-ben ismét a Fidesz-KDNP közös jelöltjeként szerzett mandátumot, a KDNP frakcióvezető-helyettese, a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság elnöke, valamint az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság tagja volt, 2014-től pedig az igazságügyi bizottság elnöki posztját töltötte be és tagja volt a törvényalkotási bizottságnak.

Rubovszky György gyászmiséjén és temetésén készült fotógalériánk

Gyászmise Rubovszky Györgyért

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!