Az emberi jogok torz értelmezése okozza Európa problémáinak jelentős részét [+videó]

Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője szerint az emberi jogokat akkor lehet helyesen értelmezni, ha azok hiteles emberképből táplálkoznak. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, a KDNP alelnöke arról beszélt, hogy a keresztény civil szervezetek szeretnék, ha  érdekeik, értékeik megjelennének a magyar törvényhozás munkájában.


Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője és Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, a KDNP alelnöke

Harrach Péter erről a Keresztény Civil Szervezetek 15. Fóruma szünetében beszélt újságírók előtt csütörtökön a Parlamentben. A tanácskozáson az emberi jogok helyzete, értelmezése volt napirenden. 

A kormánypárti politikus kiemelte: keresztény civil szervezet az, amelyik konkrét társadalmi célért eszmei-világnézeti motiváció alapján dolgozik. Ezekről a szervezetekről nem lehet mondani, hogy rejtett politikai célok érdekében tevékenykedő álcivilek. Valódi civilek, akikre nagy szüksége van a magyar társadalomnak – mondta Harrach Péter.

 

A tanácskozás témájáról szólva kiemelte: az emberi jogokat akkor lehet helyesen értelmezni, ha hiteles emberképből táplálkoznak. Ez a hiteles emberkép a nyugati kultúrában, Európában azonban hiánycikk. Az emberi jogok torz értelmezéséből rossz következtetések fakadnak, olyan, a devianciáig ható megoldások, amelyek Európa problémáinak jelentős részét okozzák. Ezért van szükség arra, hogy hiteles, megbízható emberképből táplálkozzon az emberi jogok értelmezése, ami megfelel a természet rendjének – fejtette ki álláspontját Harrach Péter.

A kereszténység az alapja az emberi jogoknak

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára arról beszélt, hogy a keresztény civil szervezetek szeretnék, ha  érdekeik, értékeik megjelennének a magyar törvényhozás munkájában. 

Rámutatott: kereszténység nélkül az egyenlőségen, emberi méltóságon alapuló emberi jogi rendszer nem jöhetett volna létre. Akik eltagadják emögül a keresztény célokat, a keresztény értékeket, kiüresítik ezt a rendszert. Keresztény alapokon nyugvó morális háttér nélkül az emberi jogok értelmezhetetlenek – összegzett az államtitkár.

A KDNP alelnöke kitért arra is, nagyon fontos a keresztény kultúra megvédése mellett, hogy azokon is segítsenek, akik szükséget szenvednek. Ezért döntött úgy a kormány, hogy a Hungary Helps program keretében több milliárdos kerettel többféle segítséget nyújt.

120 millió forintos oktatási támogatásból iskolát építenek az iraki Erbilben, reményei szerint az intézményt már nyáron átadják – hozott példát. Szólt arról, hogy az antióchiai szír katolikus patriarchátus munkahelyteremtő, humanitárius tevékenységére és a szír ortodox egyház számára szintén karitatív, humanitárius tevékenységre egy-egymillió eurós támogatásról döntöttek. Az iraki Telsqof városának újjáépítését kétmillió euróval támogatják. 

Beszámolt a kopt keresztények budapesti gyógykezeléséről, és arról, hogy az iraki Szent József kórházban is segítséget nyújtanak. 

Rétvári Bence elmondta: 150 millió forintos ösztöndíjprogram indul szeptembertől, amellyel a háborús területeken élő fiatalok magyarországi tanulmányait támogatják. Az a cél, hogy hazatérve az otthoni újjáépítésben közreműködjenek – hangsúlyozta.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!