Emelte a határon túli színházak és professzionális táncegyüttesek támogatását a kormány

A kormány 57,5 millió forinttal támogatja a határon túli színházak és professzionális táncegyüttesek kiemelt művészeti céljainak megvalósítását.

kdnp.hu – MTI

A támogatás összege 25 százalékkal több, mint az előző évben e célra fordítható összeg – közölte szombaton az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkársága az MTI-vel.

A határon túli magyar nyelvű színházak 46 millió forint keretösszegre pályázhattak önálló produkciók és színházi nevelési programok önállóan vagy koprodukcióban történő létrehozására. Emellett továbbjátszásra, technikai eszközeik fejlesztésére, valamint egymás közti vagy hazai magyar nyelvű színházak közötti szakmai együttműködések támogatására is igényelhettek forrást.

A professzionális határon túli táncművészeti szervezetek szakmai együttműködésre és képzésre 11,5 millió forint támogatást nyerhettek.

A tárca közlése szerint az összesen 57,5 millió forintos keretre 23 színházi és 9 táncművészeti pályázat érkezett.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!