A 100 éves Magyar Cserkészszövetséget köszöntötték a Parlamentben

A Parlamentben tartották pénteken a száz éve, 1912. december 28-án alakult Magyar Cserkészszövetség centenáriumi évének megnyitóját.

Forrás: MTI

 

Kövér László házelnök köszöntő sorait Virág András, az Országgyűlés Társadalmi Kapcsolatok Hivatalának vezetője olvasta fel az egybegyűlteknek. Az Országgyűlés elnöke országos jelentőségűnek, a nemzet figyelmére és elismerésére méltó nagyszerű pillanatnak nevezte a centenáriumi ünnepségét. Az elmúlt száz évre visszatekintve hangsúlyozta, hogy a cserkészszövetség a magyar történelem egyik legnehezebb évszázadában alakult meg és működött. Kövér László, aki köszönetet mondott a cserkészek helytállásáért, kiemelte, hogy a cserkésztörténelem nem ért véget, mert „ti itt és most új évszázadot kezdtek".
 
„Az elmúlt száz esztendő bizonyította, számíthat a cserkészekre az ország és számíthat rátok a nemzet" – írta üdvözlőjében a házelnök.
 
Ezután bejelentették, hogy az Országgyűlés elnöke a Magyar Cserkészszövetségek Fórumának Arany Országgyűlési Emlékérmet, míg a Horvátországi Magyarok Zrínyi Miklós Cserkészcsapatának, a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetségnek, a Külföldi Magyar Cserkészszövetségnek, a Magyar Cserkészlány Szövetségnek, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetségnek, a Vajdasági Magyar Cserkészszövetségnek, a Romániai Magyar Cserkészszövetségnek és a Magyar Cserkészszövetségnek pedig Ezüst Országgyűlési Emlékérmet adományozott. Az Országgyűlés elnöke egyúttal egy korábban a Parlament épületére kitűzött zászlót ajándékozott a Magyar Cserkészszövetségek Fórumának.
 
A felsőházi teremben tartott megnyitón a cserkészszövetségek vezetői emlékeztek meg a centenáriumról. A Külföldi Magyar Cserkészszövetséget vezető Lendvai-Lintner Imre azt emelte ki, hogy az alapítók között katolikusok és protestánsok is voltak és a magyar cserkészet máig megőrizte ökomenikus mivoltát. Henn Péter a Magyar Cserkészszövetség ügyvezető elnöke a mozgalom elmúlt száz évét méltatta, míg a közösség és a természet fontosságát, mint két alappillért hangsúlyozó Buday Barnabás, a Magyar Cserkészszövetség elnöke azt mondta, hogy a cserkészet jó állampolgárokat akar nevelni, akik közösségüknek felkészült, tudatos és talpraesett tagjai.
 
Luc Panissod, a Cserkész Világszövetség főtitkára videóüzenetben és levélben köszöntötte a centenáriumát ünneplő Magyar Cserkészszövetséget.
 
A rendezvény sajtóanyaga szerint Magyarországon 1910-ben alakultak meg az első cserkészcsapatok, a Magyar Cserkészszövetséget pedig 1912. december 28-án hozták létre a budapesti Kálvin téri református templomban. Jelenleg a Magyar Cserkészszövetségnek 300 csapata és körülbelül nyolcezer tagja van.
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!

 

 

BESbswy