Zúgott-zakatolt az Alkotmánybíróság

Megalapozott panaszok, elutasított sérelmek. 79 határozat.  Különvélemények és párhuzamos indoklások. Felszólították az Országgyűlést is!

kdnp.hu – Bartha Szabó József

Éjjel-nappal zörgettek ajtójukon a vélt vagy valós felháborodást ecsetelő alkotmányjogi panaszok, hengereltek a bírósági döntések ellen lázadó indítványok.

Számos nagy horderejű ügyben hoztak határozatot. Persze tévedés lenne hinni, hogy a testület minden tagja  buzgón bólogatott. A korábbi gyakorlathoz képest jelentősen nőtt a különvélemények és a párhuzamos indoklások száma. Teljes ülésen  könyvritkaságnak számított az a határozat, amellyel mindenki egyetértett.

Íme az elmúlt esztendő  böngészőknek is kavalkádot ígérő határozatai. A fölöttébb nagy türelemmel megáldott és kíváncsi  olvasóink a részleteikről is elmélkedhetnek, ha rákapcsolnak a szövegükre. Kellemes böngészést!
 

Az Alkotmánybíróság teljes ülésének határozatai

 

TÉMA

DÖNTÉS

A "Földet a gazdáknak!" Program keretében az állami tulajdonú földek földművesek részére történő értékesítéséhez szükséges intézkedésekről szóló 1666/2015. (IX. 21.) Korm. határozat 1. pont e)-j) alpontjai és a Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek hasznosításának részletes szabályairól szóló 262/2010. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. § (3) bekezdése, 29. § (2)-(3) bekezdései, 32. §-a, valamint 33. § (2) bekezdésében "és a közreműködő kormányhivatal" szövegrész elleni utólagos normakontroll, -  (állami tulajdonú földek értékesítése, hasznosítása). 

36/2015. (XII. 16.) AB határozat

Lévay Miklós Salamon László, Stumpf István  párhuzamos indokolásával, valamint  Balsai István Dienes-Oehm Egon Kiss László és  Varga Zs. András  különvéleményével.

A cégnyilvánosságról, a bírósági végrehajtásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény rendelkezése elleni bírói kezdeményezés, - (gazdasági társaság kényszertörlése).

35/2015. (XII. 16.) AB határozat

Salamon László  párhuzamos indokolásával és  Sulyok Tamás  különvéleményével.

A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. Törvény 50/D. § (2) és (3) bekezdései, valamint a Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 1.K.27.084/2014/13. számú ítélete elleni alkotmányjogi panasz, -  (bányaszolgalmi jog-közigazgatási határozat felülvizsgálata).

34/2015. (XII. 9.) AB határozat

Czine Ágnes és  Stumpf István  párhuzamos indokolásával.

 

Az egyes fogyasztói kölcsönszerződések devizanemének módosulásával és a kamatszabályokkal kapcsolatos kérdések rendezéséről szóló 2014. évi LXXVII. törvény 10. §-a elleni alkotmányjogi panasz, -  (devizahitel átváltása).

33/2015. (XII. 3.) AB határozat

Lévay Miklós Pokol Béla és  Salamon László párhuzamos indokolásával.

A Quaestor károsultak kárrendezését biztosító követeléskezelő alap létrehozásáról szóló 2015. évi XXXIX. törvény 1. § (1) bekezdése elleni alkotmányjogi panasz, - (Quaestor károsultak kárrendezése).

 

32/2015. (XI. 19.) AB határozat

Kiss László Salamon László, Stumpf István párhuzamos indokolásával, valamint  Balsai István Dienes-Oehm Egon Juhász Imre Pokol Béla, Szívós Mária és dr. Varga Zs. András különvéleményével.

A szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 216. §-a alaptörvény-ellenességének vizsgálatára irányuló utólagos normakontroll indítvány, -  (hivatalos személlyel szembeni engedetlenség).

31/2015. (XI. 18.) AB határozat

Balsai István, Dienes-Oehm Egon, Salamon László, Sulyok Tamás és  Varga Zs. András  különvéleményével.

A hegyközségekről szóló 2012. évi CCXIX. törvény 58. § (3) bekezdése elleni alkotmányjogi panasz, -  (hegybíró megbízatásának megszűnése).

3209/2015. (XI. 10.) AB határozat

Stumpf István, Varga Zs. András  párhuzamos indokolásával, valamint  Czine Ágnes Kiss László, Lévay Miklós és  Salamon László  különvéleményével.

A Kúria Pfv.V.21.417/2013/4. számú ítélete elleni alkotmányjogi panasz, - (bizonyítékok felülmérlegelése).

3195/2015. (X. 14.) AB határozat

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 27.Kpk.45.810/2014/2. számú végzése elleni alkotmányjogi, -  panasz (gyülekezéshez való jog).

30/2015. (X. 15.) AB határozat

Kiss László, Salamon László, Stumpf  István,      Szalay Péter,  Varga Zs. András

párhuzamos indokolásával, valamint  Czine Ágnes, Dienes-Oehm Egon és  Pokol Béla  különvéleményével.

A helyi önkormányzatokról szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 8. § (1) bekezdés b) pontjának "és betartatni" szövegrésze és a 8. § (2) bekezdésének "elmulasztásának jogkövetkezményeit" szövegrésze és a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 131. § (1a) bekezdése alaptörvény-ellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány, -  (közösségi együttélés szabályai).

29/2015. (X. 2.) AB határozat

Pokol Béla párhuzamos indokolásával, valamint Czine ÁgnesKiss László,

Lévay Miklós és  Salamon László  különvéleményével.

A Kúria Knk.IV.37.467/2015/2. számú végzése elleni alkotmányjogi panasz, -  (férfiak és nők egyenlő nyugdíjkorhatárára vonatkozó népszavazási kezdeményezés).

28/2015. (IX. 24.) AB határozat

Dienes-Oehm Egon, Pokol Béla, Salamon László  párhuzamos indokolásával, valamint  Kiss László, Lévay Miklós, Stumpf István és  Szalay Péter  különvéleményével.

A Kúria Kfv.V.35.534/2013/15. számú ítélete, valamint a Fővárosi Törvényszék Kfv.649.889/2013/5. számú ítélete elleni alkotmányjogi panasz, -  (pénzügyi felügyeleti ügy).

3173/2015. (IX. 23.) AB határozat

Dienes-Oehm Egon Juhász Imre, Salamon László, Stumpf István és  Szívós Mária  különvéleményével.

A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény 35. § (1)-(3) bekezdései tárgyában benyújtott egyedi normakontroll.

3144/2015. (VII. 24.) AB határozat

Balsai István, Dienes-Oehm Egon, Salamon László, Sulyok Tamás, Szívós Mária és dr. Varga Zs. András különvéleményével.

Az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény 44. § (2) bekezdés második mondata, és az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és névviselésről szóló 1982. évi 17. tvr. 27/A. § (2) bekezdés második mondata elleni bírói kezdeményezés, - (névviselés).

27/2015. (VII. 21.) AB határozat

Czine Ágnes, Lenkovics Barnabás, Pokol Béla és  Varga Zs. András  párhuzamos indokolásával.

A Fővárosi Törvényszék 1.Gf.75.791/2011/4. számú ítéletével összefüggő alkotmányjogi panasz, - (parkolási pótdíj megfizetése).

26/2015. (VII. 21.) AB határozat

Czine Ágnes  párhuzamos indokolásával, valamint Dienes-Oehm Egon, Salamon László és  Sulyok Tamás különvéleményével.

A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CCXII. tv. 108. § (2) bekezdése elleni alkotmányjogi panasz, -  (mező-és erdőgazdasági földek, haszonélvezeti jog).

25/2015. (VII. 21.) AB határozat

Czine Ágnes, Dienes-Oehm Egon Kiss László Lévay Miklós és  Sulyok Tamás különvéleményével.

A Kúria Gfv. VII.30.360/2014/7. számú ítélete, a 2014. évi XXXVIII. törvény, a 2014. évi XL. törvény és a 2/2014. PJE határozat elleni alkotmányjogi panasz, -  (devizahitel).

3143/2015. (VII. 24.) AB határozat

Czine Ágnes, Kiss László és  Lévay Miklós különvéleményével.

Solymár Nagyközség Önkormányzatának 19/2010. (XII. 14.) számú Ör. 4. § (1) bek. elleni alkotmányjogi panasz, -  (telekadó, Solymár).

3142/2015. (VII. 24.) AB határozat

Stumpf István párhuzamos indokolásával, valamint  Czine  Ágnes Kiss László Pokol Béla és  Salamon László  különvéleményével.

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 17.Kpk.45.226/2014/2. számú végzése elleni alkotmányjogi panasz, -  (rendezvény megtartásának megtiltása).

24/2015. (VII. 7.) AB határozat

Dienes-Oehm Egon és Salamon László különvéleményével.

A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény, és a 295/2013. (VII. 29.) Korm. rendelet egyes rendelkezései ellen előterjesztett egyedi normakontroll. 

23/2015. (VII. 7.) AB határozat

Balsai István Dienes-Oehm Egon Juhász Imre Salamon László Szívós Mária

 és   Varga Zs. András különvéleményével.

A Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvény és a 2/2014. Polgári jogegységi határozat elleni alkotmányjogi panasz, -  (devizahitel).

3121/2015. (VII. 9.) AB határozat

Salamon László alkotmánybíró párhuzamos indokolásával,  továbbá  Czine Ágnes és  Kiss László  különvéleményével.

Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 85. §-ának nemzetközi szerződésbe ütközésének vizsgálatára és megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezés, - (közös önkormányzati hivatal létrehozása).

22/2015. (VI. 18.) AB határozat

Pokol Béla Salamon László és dr. Varga Zs. András különvéleményével.

A víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 58/2013. (II. 27.) Korm. rendelet 62. § (5) bekezdése tárgyában benyújtott egyedi normakontroll, -  (víziközmű-szolgáltatás).

21/2015. (VI. 18.) AB határozat

 

Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) 6. § (2) bekezdése és 136. § (1) bekezdése alaptörvény-ellenességének vizsgálatára irányuló bírói indítvány, - (adózói jogállás).

20/2015. (VI. 16.) AB határozat

Juhász Imre és  Szívós Mária  különvéleményével.

A 2003. évi C. törvény 96. § (4) bekezdésével, valamint a 163/F. §-ával összefüggő bírói indítvány, -  (átjátszóantenna létesítése).

18/2015. (VI. 15.) AB határozat

Sulyok Tamás és  Szalay Péter  párhuzamos indokolásával, valamint  Dienes-Oehm Egon, Lenkovics Barnabás és  Szívós Mária  különvéleményével.

A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény egyes rendelkezései, valamint a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló 2013. évi CCXII. törvény 103/A. §-ában az 5 napos határidők megállapítására vonatkozó részei elleni bírói kezdeményezés, -  (földbizottság állásfoglalása - jogorvoslat).

17/2015. (VI. 5.) AB határozat

Juhász Imre és  Salamon László  párhuzamos indokolásával, valamint  Czine Ágnes, Kiss László

és  Lévay Miklós  különvéleményével.

 

Az Országgyűlés által 2015. április 28-án elfogadott, az állami földvagyon kezelésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvény (T/3788. számú törvényjavaslat) tárgyában előterjesztett előzetes normakontroll.

16/2015. (VI. 5.) AB határozat

Juhász Imre és  Salamon László  párhuzamos indokolásával, valamint  Czine Ágnes, Kiss László és  Lévay Miklós  különvéleményével.

Fővárosi Ítélőtábla 8.Pkf.26.939/2012/5. számú végzése ellen benyújtott alkotmányjogi panasz, -  (vallási egyesület).

15/2015. (V. 29.) AB határozat

Dienes-Oehm Egon, Juhász Imre,  Sulyok Tamás és  Varga Zs. András  különvéleményével.

A  Debreceni Járásbíróság 44.B.2111/2013/4. számú és 44.B.2111/2013/6. számú végzése, valamint a Kúria Bfv.II.706/2014/2. számú végzése elleni alkotmányjogi panasz, - (pótmagánvádló jogi képviselete).

14/2015. (V. 26.) AB határozat

 

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 36.Kpk.46.387/2013/9. számú végzése elleni alkotmányjogi panasz, -  (versenyjog, késedelmi pótlék).

13/2015. (V. 14.) AB határozat

A Nyíregyházi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 7.Kpk.50.100/2013/4. számú végzése elleni alkotmányjogi panasz, -  (építési ügy).

12/2015. (V. 14.) AB határozat

Dienes-Oehm Egon Kiss László  és  Sulyok Tamás  különvéleményével.

A Kúria 2/2014. számú PJE határozata rendelkező részének 1. pontja, indokolásának III/1. pontja ellen benyújtott egyedi normakontroll, - (devizahitel).

11/2015. (V. 14.) AB határozat

Kiss László  párhuzamos indokolásával.

Az egyes, tartós időtartamú szabadságelvonást elszenvedettek részére járó juttatásról szóló 267/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdés a) pont elleni bírói kezdeményezés, -  (juttatás jogtalan szabadságelvonásért).

3073/2015. (IV. 23.) AB határozat

Juhász Imre, Pokol Béla  párhuzamos indokolásával, valamint  Balsai  István,  Dienes-Oehm Egon, Salamon László, Szalay Péter és  Varga Zs. András  különvéleményével.

A Kúria Kvk.II.37.345/2015/3. számú végzése elleni alkotmányjogi panasz, -  (a választási alapelvek megsértése).

9/2015. (IV. 23.) AB határozat

A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 104. § (1) bekezdésével, valamint a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 102. § (1) bekezdésével összefüggő bírói indítvány, -  (előzetes mentesítés).  

8/2015. (IV. 17.) AB határozat

Juhász Imre, Pokol Béla, Varga Zs. András  párhuzamos indokolásával, valamint  Czine Ágnes Salamon László és  Szívós Mária különvéleményével.

A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 474. §-a (1) bekezdés első mondatának második fordulata elleni bírói kezdeményezés, (ügyész kirendelése).

3072/2015. (IV. 23.) AB határozat

A  Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvény 16. §-a elleni alkotmányjogi panasz, -  (devizakölcsön-per felfüggesztése).

3057/2015. (III. 31.) AB határozat

Czine Ágnes, Kiss László és  Lévay Miklós különvéleményével.

 

A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 119. § (9) bekezdés megsemmisítésére irányuló utólagos normakontroll.

3056/2015. (III. 31.) AB határozat

Czine Ágnes, Kiss László,

Lévay  Miklós, Sulyok Tamás és

Salamon László  különvéleményével.

A Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvény és a 2/2014. Polgári jogegységi határozat egyes rendelkezései elleni alkotmányjogi panasz, -  (devizahitel, árfolyamrés).

7/2015. (III. 19.) AB határozat

Salamon László  párhuzamos indokolásával, valamint  Czine Ágnes, Kiss László és  Lévay Miklós  különvéleményével.

A harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény 76. § (1) bekezdés "jogszerű tartózkodás" szövegrésze elleni bírói kezdeményezés, -  (hontalanság megállapításának feltétele).

6/2015. (II. 25.) AB határozat

Czine Ágnes  párhuzamos indokolásával, valamint  Balsai István,  Dienes-Oehm Egon,  Kiss László,  Lenkovics Barnabás,  Lévay Miklós,  Paczolay Péter,  Pokol Béla,  Salamon László és  Varga Zs. András  alkotmánybírók különvéleményével.

A Kúria Kvk.I.37.191/2015/3. számú végzése elleni alkotmányjogi panasz, -  (választási alapelvek megsértése - Veszprém).

5/2015. (II. 25.) AB határozat

A Fővárosi Ítélőtábla 2.Pf.21.394/2012/4. számú ítélete ellen benyújtott alkotmányjogi panasz, -  (minősített adattá nyilvánítás per folyamán).

4/2015. (II. 13.) AB határozat

Czine Ágnes Dienes-Oehm Egon Salamon László, Varga Zs. András  párhuzamos indokolásával, valamint  Balsai István Lenkovics Barnabás és  Pokol Béla  különvéleményével.

A nemzeti köznevelés tankönyvellátásáról szóló 2013. évi CCXXXII. törvény, az 501/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet, valamint a 17/2014. (III. 12.) EMMI rendelet egyes rendelkezései elleni alkotmányjogi panasz, -  (tankönyvellátás állami megszervezése, tankönyvvé minősítés.

3024/2015. (II. 9.) AB határozat

Pokol Béla, Stumpf István  párhuzamos indokolásával, valamint  Czine Ágnes, Kiss László és  Lévay Miklós  különvéleményével.

A személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény 51. § (4) bekezdés tárgyában előterjesztett utólagos normakontroll.

3023/2015. (II. 9.) AB határozat

Czine Ágnes  párhuzamos indokolásával, valamint  Kiss László és  Lévay Miklós  különvéleményével.

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 26.K.33.829/2013/6. számú ítélete elleni alkotmányjogi panasz, -  (sajtótermék piacfelügyeleti bírsága).

3/2015. (II. 2.) AB határozat

Czine ÁgnesDienes-Oehm Egon,   Varga Zs. András párhuzamos indokolásával, valamint  Balsai István,  Juhász Imre,   Pokol Béla,  Salamon László és  Szívós Mária  különvéleményével.

A Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvény elleni bírói kezdeményezés, -  (devizakölcsön-perek).

2/2015. (II. 2.) AB határozat

Czine Ágnes, Sulyok Tamás párhuzamos indokolásával, valamint Kiss LászlóLévay  Miklós Paczolay Péter és  Pokol Béla  különvéleményével.

A Fővárosi Ítélőtábla 3.Bhar.16/2013/5. számú ítélete elleni alkotmányjogi panasz rágalmazás, -  (közösségi oldalon).

1/2015. (I. 16.) AB határozat

Lévay Miklós, Paczolay Péter,  Stumpf István és Sulyok Tamás  párhuzamos indoklásaival.

 

Az Alkotmánybíróság 1. öttagú tanácsának határozatai

 

TÉMA

DÖNTÉS

A Győri Ítélőtábla Pkf.I.25.930/2014/2. számú végzés elleni alkotmányjogi panasz, -  (perköltség).

3212/2015. (XI. 10.) AB határozat

Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 65. § (2) bekezdés b) pontja elleni bírói indítvány, -  (KEHI adószám felfüggesztése, jogorvoslat).

3196/2015. (X. 14.) AB határozat

Czine Ágnes  különvéleményével.

A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény egyes rendelkezései ellen előterjesztett alkotmányjogi panasz.

3146/2015. (VII. 24.) AB határozat

A Ráckevei Járásbíróság 15.P.20.260/2012/12. számú ítélete, és a Budapest Környéki Törvényszék 9.Pf.20.300/2014/7. számú ítélete elleni alkotmányjogi panasz, - (kártérítési igény elévülése).

3145/2015. (VII. 24.) AB határozat

A Kúria Kfv.I.35.455/2012/2. számú végzése ellen benyújtott alkotmányjogi panasz, -  (meghatalmazás igazolása felülvizsgálati eljárásban).

3112/2015. (VI. 23.) AB határozat

 

Az Alkotmánybíróság 2. öttagú tanácsának határozatai

 

TÉMA

DÖNTÉS

A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 283. § (2) bekezdése elleni bírói kezdeményezés, -  (fogolyszökés, házi őrizet).

3258/2015. (XII. 22.) AB határozat

A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény 2013. augusztus 1. napjától hatályos 14. § c) pont ca) és cb) alpontja, 14/A. § (1)-(3) bekezdése, valamint az egyházi elismerésről és az egyházi jogi személyek jogállásának és működésének sajátos szabályairól szóló 295/2013. (VII.29.) Korm. rendelet 1. § c) és d) pontja, 3. § (1) bekezdés ac) alpontja és b) pont ba)-bc) alpontja elleni bírói indítvány, -  (bevett egyházként történő elismerés).

3257/2015. (XII. 22.) AB határozat

A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 47. § (2) bekezdése elleni alkotmányjogi panasz, -  (özvegyi nyugdíj).

3237/2015. (XII. 8.) AB határozat

Stumpf István párhuzamos indokolásával. 

A Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2.M.488/2013/9. számú ítélete elleni alkotmányjogi panasz, -  (öregségi nyugdíj).

3226/2015. (XI. 23.) AB határozat

A lakossági távhő-szolgáltatási díjakról, az áralkalmazási és díjfizetési feltételekről, valamint a távhő-szolgáltatási csatlakozási díjakról szóló 84/2005. (II.16. ) Főv.Kgy. rendelet 5. § (3) és (4) bekezdése, a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 388. §--a és 389. §-a, valamint a Budapesti II. és III. kerületi Bíróság 1.P.III.22.192/2013/7. számú ítélete és a Fővárosi Törvényszék 44.Pf.639.206/2014/5. számú ítélete elleni alkotmányjogi panasz, -  (távhő-szolgáltatási díj megfizetése).

3211/2015. (XI. 10.) AB határozat

A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 53. § (1) bekezdés b) pontja és a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 22.M.4087/2014/6. számú ítélete elleni alkotmányjogi panasz, -  (özvegyi nyugdíj).

3185/2015. (X. 7.) AB határozat

A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény egyes rendelkezései, valamint a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló 2013. évi CCXII. törvény 103/A . §-ában az 5 napos határidők megállapítására vonatkozó részei , - (földbizottság állásfoglalása - jogorvoslat).

3128/2015. (VII. 9.) AB határozat

A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 18. § (2b) bekezdése elleni alkotmányjogi panasz, -  (nők kedvezményes öregségi nyugdíja).

3127/2015. (VII. 9.) AB határozat

Terézváros Önkormányzat tulajdonában álló közterületek használatáról és rendjéről szóló 15/2013. (IV. 25.) számú önkormányzati rendelet 17. § (1) bekezdése és 18. § (1) bekezdése elleni alkotmányjogi panasz, - (közterület-használati szerződés felmondása).

3126/2015. (VII. 9.) AB határozat

Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. tv. 30. § (4) bekezdése és a kisajátításról szóló 2007. évi CXXIII. tv. 5. § (2) bekezdése elleni alkotmányjogi panasz.

3125/2015. (VII. 9.) AB határozat

Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 24/C. és 24/D. §-ai elleni bírói indítvány, -  (adóregisztrációs eljárás).

3111/2015. (VI. 23.) AB határozat

Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 43. §-a elleni, valamint a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 11.K.31.457/2014/4. számú ítélete elleni alkotmányjogi panasz, -  (adóügy-túlfizetés visszaigénylése).

3091/2015. (V. 19.) AB határozat

A Kúria Kfv.III.37.153/2014/5. számú ítélete elleni alkotmányjogi panasz, -  (bányászati ügy).

3090/2015. (V. 19.) AB határozat

A jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény 110. § (7) bekezdése elleni bírói indítvány, -  (bor szabályszerű tárolása).

3089/2015. (V. 19.) AB határozat

 

Az Alkotmánybíróság 3. öttagú tanácsának határozatai

 

TÉMA

DÖNTÉS

A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 130. § (1) bekezdés g) pontja, a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról szóló 2013. évi LXIX. törvény 9. § (2) bekezdése, valamint a Kúria Pkf.IV.24.622/2014/2. számú végzése Alaptörvénnyel való összhangjának vizsgálatára irányuló alkotmányjogi panasz, -  (per megszüntetése eljárás alatt).

3238/2015. (XII. 8.) AB határozat

Az egyházi és nem állami fenntartású szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók normatív állami támogatásáról szóló 213/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet 12. § (5) bekezdése elleni egyedi normakontroll, -  (normatív állami támogatás visszafizetése).

3177/2015. (IX. 23.) AB határozat

Az országgyűlési képviselők választása kampányköltségeinek átláthatóvá tételéről szóló 2013. évi LXXXVII. törvény 8. § (4) bekezdés a) pontjának vizsgálatásra és alkalmazási tilalom elrendelésére irányuló bírói kezdeményezés, -  (egyéni képviselőjelölt támogatás-visszafizetési kötelezettsége).

3176/2015. (IX. 23.) AB határozat

Az egyes fogyasztói kölcsönszerződések devizanemének módosulásával és a kamatszabályokkal kapcsolatos kérdések rendezéséről szóló 2014. évi LXXVII. törvény 2. § (1) bekezdés f) pont fa) és fb) alpontja, valamint a 10. § a) és b) pontja elleni alkotmányjogi panasz, -  (devizahitel átváltása).

3147/2015. (VII. 24.) AB határozat

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 34.Kpk.46.411/2013/10. számú végzése elleni alkotmányjogi panasz, -  (versenyügy, végrehajtás).

3124/2015. (VII. 9.) AB határozat

Juhász Imre és  Szívós Mária  különvéleményével. 

A Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 7.K.27.809/2013/3. számú ítélete elleni alkotmányjogi panasz, -  (bizonyítási indítvány elutasítása).

19/2015. (VI. 15.) AB határozat

Varga Zs. András különvéleményével

A köztisztviselők tartós külszolgálatáról szóló 104/2003. (VII. 18.) Korm. rendelet egyes rendelkezései, valamint a Kúria Mfv.I.10.079/2014/11. számú ítélete elleni alkotmányjogi panasz, -  (jogellenes felmentés - kártérítés).

3101/2015. (V. 26.) AB határozat

ATpvt. 78. § (1) bekezdésével összefüggő alkotmányjogi panasz.

3100/2015. (V. 26.) AB határozat

A Fővárosi Ítélőtábla 6.Pf.22.312/2012/3. számú ítélete és a Fővárosi Törvényszék 4.P.21.677/2012/2. számú ítélete elleni alkotmányjogi panasz, -  (kerékbilincs).

 

3081/2015. (V. 8.) AB határozat

A 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet 30. § (1) bekezdés elleni alkotmányjogi panasz, -  (szakszolgálati pedagógus pótszabadsága).

10/2015. (V. 4.) AB határozat

A korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról szóló 2011. évi CLXVII. törvény 11. § (1) és (2) bekezdése elleni bírói kezdeményezés, -  (alaptörvény-ellenesség megállapítása, alkalmazási tilalom kimondása).

3061/2015. (IV. 10.) AB határozat

A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény 87. § 8) pont 4. mondata elleni bírói kezdeményezés, -  (munkavédelmi felelősség).

3046/2015. (III. 2.) AB határozat

A Kúria Pfv.IV.21.711/2011/5. számú ítélete megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panasz, -  (közérdekű adatok megismerése).

3026/2015. (II. 9.) AB határozat

A korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról szóló 2011. évi CLXVII. törvény tárgyában benyújtott egyedi normakontroll, - (szolgálati járandóság).

3025/2015. (II. 9.) AB határozat

 
 

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!