Szászfalvi László:  Húsvéti igei gondolatok a koronavírus-járvány idején (részlet)

Szászfalvi László, Somogy megye 2-es választókerületének országgyűlési képviselője, a KDNP frakcióvezető-helyettese, „civil” foglalkozását tekintve református lelkész a következő igei gondolatokkal kíván áldott húsvétot.

Szászfalvi László

„Jézus ekkor ezt mondta neki: „ Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt?”(Jn. 11, 25-26)

Egy japán főtemplom fölött egy 13. századi szöveg áll, amely így hangzik: „ Ide csak azok lépjenek be, akiket az élet és a halál kérdései foglalkoztatnak. Akiket ez a probléma nem érint maradéktalanul, azoknak semmi okuk rá, hogy átlépjék ezt a kaput!”

Nincs abban semmi túlzás, hogy most olyan időket élünk, amikor a szó legszorosabb értelmében élet és halál kérdései foglalkoztatnak minket. Ezért meg kell fogadnunk a japán bölcs tanácsát és az imént idézett alázattal, emelkedettséggel és ehhez a helyzethez illő komolysággal kell átlépjük a kaput: a félelmeink, az egymás felé való odafordulás, a közös védekezés és a különböző élethelyzetek kapuját. Ám „ akiket ez a probléma nem érint maradéktalanul, azoknak semmi okuk rá, hogy átlépjék ezt a kaput!” Kemény, de világos ősi bölcsesség, amely ma is aktuális!

Igen, éppen ezért most a józan együttműködésnek, az összefogásnak és a közös cselekvésnek van itt az ideje. Nem pedig az aggodalmaknak, az egymásra mutogatásnak és a vádaskodásnak az ideje!

De a Húsvét fénye be is ragyogja ezt az utat: a szenvedés, az áldozatvállalás, a másokért vállalt felelősség és szeretet útját. Azt az utat, amelyet ezekben a hetekben Magyarországon nagyon sokan járnak. A frontvonalban vagy a hátországban, éles helyzetekben vagy egymás felkarolásában, mások szolgálatában vagy éppen a lelki háttér biztosításában. Szervezésben és cselekvésben, önkontrollal és alázattal. Hálás köszönet mindezért mindenkinek! A kitartásnak azt a példáját adják most ők, amelyről Albert Camus: A pestis című örökérvényű regényének egyik főhőse beszél: „ Maradni, ez a kötelesség!”

A keresztyén világ a legnagyobb ünnepére készül: a Húsvét ünnepére. Ahogy a keleti keresztyének ma is köszöntik egymást: „ Krisztus  feltámadt, valóban feltámadt!” Erre a húsvéti erőre, tartásra és reményre van szükségünk ahhoz, hogy legyőzzük a szörnyű kórt és az azt kísérő társadalmi-gazdasági-lelki válságot.

„ A Húsvét, Krisztus feltámadása az emberi történelemnek és az emberi életnek új értelmet ad!” – írja Jürgen Moltmann, az egyik leghíresebb német teológus. Igen, most a saját bőrünkön érezzük, hogy a Húsvét, Krisztus feltámadása valóságosan új értelmet ad az emberi történelemnek és a törékeny emberi életnek is. De nem csak új értelmet, hanem új erőforrást is, mely óriási segítség az emberi életek mentése és szolgálata közben.

Kívánunk minden kedves testvérünknek sok türelmet, erőt, jó egészséget és áldott Húsvéti Feltámadás ünnepet!

Imádkozzunk egymásért, gyülekezetünkért, egyházunkért, nemzetünkért és az egész embervilágért.

Szászfalvi László

 

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!