Folytatódik az egyeztetés a szabad vasárnapról

Tovább folytatódik az egyeztetés a Kereszténydemokrata Néppárt szabad vasárnapról szóló kezdeményezéséről, amely december elejére, közepére nyerheti el végleges formáját – közölte Rétvári Bence, a kisebbik kormánypárt alelnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatón, amelyet munkavállalói szervezetekkel és két boltlánc képviselőjével közösen tartott. A KDNP múlt csütörtökön nyújtotta be a boltok vasárnapi nyitva tartását korlátozó törvényjavaslatát az Országgyűlésnek.

Forrás: MTI

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára bízik abban, hogy egyre többen fogják támogatni a kezdeményezésüket, amelyet európai szintűnek nevezett, és azt mondta, a konzultációkat is szeretnék európai keretek között folytatni. Jelezte: az már a korábbi konzultációk eredménye, hogy öt vasárnapon – a kereskedő döntése alapján – kinyithat egy adott üzlet.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke arról beszélt, hogy nem rózsás a kereskedelemben dolgozó munkavállalók helyzete, és változtatni kell a meglévő szabályozáson. 550 ezer emberről van szó, felmérésük szerint 75 százalékuk nő és 51 százalékuk szülőképes. Hozzátette: a társadalom szolidaritását kérik az érintett kereskedelmi egységekben, boltokban dolgozókkal.

Szatmáry-Jähl Angéla, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség elnöke kitért arra, hogy adataik szerint a kereskedelemben, a kis- és közepes vállalkozásoknál dolgozók 90 százaléka nő, és fontos, hogy a családjukkal együtt tudjanak lenni. Véleménye szerint a fogyasztás nem függ a nyitva tartástól, a forgalom pedig nem fog csökkenni, csak átcsoportosul. Az elnök nem számít elbocsátásokra sem, mint ahogy a bér sem változik, a vasárnapi pótlék helyett műszakpótlék jár majd.

 
Arról, hogy a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) népszavazást kezdeményez az üzletek vasárnapi nyitva tartásáért, ha elfogadják a korlátozó jogszabályt, azt mondta: tagjaikat zömében nagyvállalkozók alkotják, akik a kereskedelem egy részét jelentik. Megjegyezte: a fővárosban 400 négyzetméter feletti üzletből 1272 van, míg 400 négyzetméter alattiból 18 300, jelentős foglalkoztatást biztosítva.

Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója közölte: maximálisan kiállnak a vasárnapi nyitva tartás korlátozása mellett, és rosszindulatú találgatásnak nevezte, hogy ennek haszonélvezője bolthálózatuk lenne. Szavai szerint a CBA-boltok mindössze pár százaléka az, amelyik családi vállalkozásként működik.

Megjegyezte: a vasárnap a legalacsonyabb forgalmú nap, míg szerdán és szombaton könyvelhetik el általában a legnagyobb forgalmat. Úgy érvelt: a vasárnapi forgalom eloszlana a hét többi napjára, és az intézkedés nem járna elbocsátásokkal sem, hiszen nagyon kevés a szakképzett dolgozó a kereskedelemben, létszámhiánnyal küzdenek.

A fizetések sem csökkennének – folytatta, hozzátéve: ugyanazt a bért fogják biztosítani a dolgozóiknak akkor is, ha nem lesz szükség a vasárnapi munkavégzésre.

Pólya Miklós, az RS Bútor jogtulajdonosa bejelentette, a törvényi szabályozástól függetlenül boltjaik nem nyitnak ki 2015. január 1-jétől vasárnaponként. Szavai szerint ezzel szeretnék deklarálni, hogy ilyen döntést nem törvényi szabályozás, hanem morális szempontok vezérelnek. Jelezte: nem terveznek leépítést, és fontosnak tartják, hogy a vasárnap a családoké legyen.

 
A KDNP múlt csütörtökön nyújtotta be a boltok vasárnapi nyitva tartását korlátozó törvényjavaslatát az Országgyűlésnek. A törvényjavaslat kizárólag vasárnap és a munkaszüneti napon tiltaná meg az üzletek nyitva tartását, a többi esetben – így például szombaton – pedig időbeli korlátok közé szorítaná.
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!