Meg fog valósulni a kezdeményezés

Biztos abban, hogy meg fog valósulni a Kereszténydemokrata Néppárt szabad vasárnapról szóló kezdeményezése – jelentette ki Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes a Hír TV P8 című műsorában. Kitért arra is, hogy másik programpontjukat, a családok csődvédelmét is meg akarják valósítani. A kitiltási üggyel kapcsolatban a KDNP elnöke úgy fogalmazott: André Goodfriend budapesti amerikai ügyvivő szereptévesztésben van.

kdnp.hu
Forrás: MTI

Semjén Zsolt azt mondta, nem állítja, hogy teljes nézetazonosság van a kormányon belül a kérdésében. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterként gazdasági szempontokat tart kizárólagosan szem előtt és megfogalmaz aggályokat, de a kormány egészének a kérdést a maga teljességében kell néznie, aminek van társadalmi aspektusa is a családok vonatkozásában.

Lépésről-lépésre kell haladni, és most eljött az ideje annak, hogy a szabad vasárnapot bevezessék. Akkora a gazdasági növekedés és olyan a helyzet, hogy elfogadhatja a javaslatot a parlament, amely az egyik leghangsúlyosabb munkavállalókat védő lépés – hangsúlyozta a kormányfő kereszténydemokrata helyettese.

Semjén Zsolt arra a felvetésre, hogy a javaslatuk mikorra valósulhat meg, azt mondta, arra számít ez még ebben az évben megszületik a jogszabály. Értékelése szerint amit benyújtottak, az egy mérsékelt, vállalható javaslat és minden elemére van nemzetközi példa. A kormány támogatni fogja a tervezetet – jelentette ki. Ésszerű és méltányos módosító javaslatokat készek megfontolni, de a törvény meglesz – tette hozzá.

Álláspontja szerint nem indokolt a nemzetgazdasági tárca vezetőjének aggodalma, hogy a lépés gazdasági visszaesést hoz. Az emberek nem fognak kevesebbet vásárolni, csak hét helyett hat nap alatt, ahogy Ausztriában és Németországban is. E két államban sem történt katasztrófa és nem csökkent a gazdasági növekedés – jegyezte meg a miniszterelnök-helyettes.  

Semjén Zsolt kitért arra, hogy a vasárnapi forgalom a legalacsonyabb és a multik is azért tartanak nyitva, mert különben hátrányba kerülnének a konkurenciával szemben. Szerinte nem igaz, hogy sokan elveszítenék állásukat. Utalva a szakszervezeti felmérésekre hozzátette: a kereskedelemben dolgozók sokkal kevesebben vannak, mint ahány alkalmazottra szükség lenne ehhez a munkához.

Megjegyezte, hogy aki akar, kis családi boltban is vásárolhatna vasárnap, de az nagy létszámú kereskedelmi dolgozók szabad vasárnaphoz való joga és családdal való együttléte erősebb és fontosabb, mint az az egyébként legitim szempont, hogy bizonyos társadalmi kör a vasárnapi bevásárlást programszerűen végezze.   

Semjén Zsolt megerősítette, hogy a javaslatról egyeztettek a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével, a Munkástanácsokkal és a Nagycsaládosok Országos Egyesületével.

A kitiltási ügyről a miniszterelnök-helyettes azt mondta: André Goodfriend budapesti amerikai ügyvivő szerinte szereptévesztésben van, és úgy viselkedik, mint egy gardedám, aki pajkos, de némileg neveletlen gyerkőcét megpróbálja az általa vélt jó útra terelni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!