Gaal Gergely

Gaal Gergely
 
Életrajz

Gaal Gergely

1977. június 3-án született Budapest IX. kerületében. 1994 óta Solymáron él. 2014-ben kötöttek házasságot feleségével, Gaal-Hasulyó Bernadettel, akivel együtt nevelik két gyermeküket, a 2015-ben született Mátyást és a 2016-ban született Mártont.

Tanulmányok

1995-ben érettségizett Budapesten. 2001-ben külkereskedelmi üzletkötő felsőfokú szakképesítést szerzett Budapesten. 2004-ben szerzett történelem szakos bölcsész és tanár diplomát Budapesten, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karán.

Munkahelyek

2004-től 2010-ig egy családi jellegű építőipari mikrovállalkozásban tevékenykedett, 2006-tól ügyvezetőként.

2010 óta a Kereszténydemokrata Néppárt országos szervezője.

Közéleti, politikai tevékenység

2002-ben szerzőként részt vett a polgári oldal választási veresége utáni tettrekész hangulatban megszületett "Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!" című könnyűzenei-szatirikus hanglemezt elkészítő In Dextra Veritas zenekar csapatában.

2006-ban belépett a Kereszténydemokrata Néppártba, jelenleg tagja az Országos Elnökségnek és az Országos Választmány elnökségének. 2006-tól az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség alelnöke, 2010-től 2014-ig elnökhelyettese, közben 2013-ban az elnöki feladatokat is ellátó ügyvezető elnöke. 2004 óta tagja a Fidesz solymári szervezetének, melynek 2006 óta elnöke.

2006 és 2017 között önkormányzati képviselő Solymáron, 2010 és 2014 között társadalmi állású alpolgármester a településen.

2013. március 4-től a ciklus végéig országgyűlési képviselő a KDNP színeiben.

2016-ban a Nemzetpolitikai Államtitkárság által meghirdetett Márton Áron Emlékév Programbizottságának elnöke, 2017-ben a Szent László-év Tanácsadó Testületének elnöke.

2017-ben a Kereszténydemokrata Néppárt Gaal Gergelyt jelölte a Fidesz-KDNP országos listájáról a Dr. Rubovszky György képviselő halálával megüresedett országgyűlési képviselői mandátum betöltésére.

2018 novemberétől a KDNP kommunikációs igazgatójaként segíti a kisebbik kormánypárt és országgyűlési frakciója munkáját.

Anyanyelve: magyar.

Vallása: római katolikus.

a KDNP Országos Választmánya titkára

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!