Kövér László: van mit megvédenünk [+videó]

Van mit megvédenünk – jelentette ki az Országgyűlés elnöke kedd este Püspökladányban, amikor a nemzeti konzultációs fórumon hosszan sorolta azokat az eredményeket, amiket az ország az elmúlt 27 évben, de különösen 2010 óta elért.

kdnp.hu – MTI


Kövér László reményét fejezte ki, hogy „van annyi tartás, tartalék, önbecsülés (bennünk), hogy a demokrácia kereti között kiállunk a magunk érdekeiért", és megvédjük eredményeinket a Soros-terv jelentette veszélyekkel szemben.

Kövér László szerint ebben a küzdelemben „a létünk a tét" európaiként, magyarként és szabad polgárként.

Az Országgyűlés elnöke csaknem kétórás beszédében kitért arra, hogy a Soros-tervnek az a pontja, amely szerint évi egymillió bevándorlót kell Európába telepíteni, olyan nyílt, multikulturális társadalom létrejöttét célozza, amelyben eltűnnek a határok, de ezzel együtt eltűnne a demokrácia is. „A demokrácia egyedüli kerete a nemzetállam" – mondta.



Felidézte Soros György szavait, miszerint „fő célom, hogy segítsek a migránsoknak eljutni Európába", de hozzátette: ez „nem egy ember magánháborúja, az Európai Parlament is ezt képviseli".

Kövér László szerint a 751 tagú Európai Parlamentben 226 „Soros-zsoldos, megbízható elvtárs" van, ami azt jelenti, hogy „Sorosé a legnagyobb frakció" az EP-ben.

A Fidesz politikusa a Soros-terv elleni első lépésnek nevezte hogy „megvédjük a határainkat", de hozzátette: a schengeni határok átjárhatóságának megőrzése érdekében meg kell védeni Európa külső határait.

Az egymillió migráns betelepítése mellett a Soros-terv fontos céljai között említette a határvédelmi rendszerek leépítését, a bevándorlók kötelező szétosztását, a minden bevándorlónak kilátásba helyezett állami segély tervét, a Soros által támogatott civil szervezetek tevékenységét, s az európai országok nyelvének és kultúrájának háttérbe szorításával a nemzetállamok lebontását, a nyílt társadalom létrehozását.

Kövér László kitért a szolidaritás kérdésére, ami miatt sok bírálat éri Magyarországot. Szavai szerint az ország gazdasági állapotához képest „nincs hátul" ebben a tekintetben. Példaként említette, hogy hatezer külföldi diák tanul nálunk állami ösztöndíjjal, kétharmaduk olyan országból jön, ahonnan a migránsok is jönnek.

Ezek a fiatalok tőlünk kapott tudással felvértezve térnek haza, talán ezt is be lehetne számítani, amikor Magyarország szolidaritását hiányolják – jegyezte meg, majd megismételte azt a magyar álláspontot, hogy „nem a bajt kell idehozni, a segítséget kell odavinni, ahol a baj keletkezett".

Kövér László mintegy háromszáz fős hallgatósága előtt az elért eredmények védelmére szólított fel. Semmilyen érv nem szól amellett, hogy a következő 50 évben feladjuk és semmisnek tekintsük mindazt, amiért magyarságunk védelmében elődeink az elmúl 500 évben vérüket hullatták.

„Azért vagyunk együtt, hogy megerősítsük magunkat, mindenkit megszólítsunk, ha nincs velünk, csatlakozzon hozzánk" – mondta hozzátéve: pártállásra tekintet nélkül mindenkinek fel kell sorakozni a kormány mögött, mert ez mindenkit érint, a Soros-terv gyermekeink, unokáink, jövőjét is kockára teszi, Európa sorsával játszik.

A Fidesz 2002-es szlogenjét felidézve – mindenki hozzon magával még egy embert – kérte hallgatóságát Kövér László a nemzeti konzultáción való részvételre Püspökladányban.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!