Munkavállalói kártyával segítenék az EU-n belüli munkavállalást

2010. október 27.

Sokan szeretnének ma Magyarországról munkát vállalni az EU-ban. Az egyik akadálya ennek a diplomák, és a gyakorlati idők el nem ismerése. Ezen szeretne most segíteni az Európai Parlament. Az Európai Parlament (EP) Belső piac és fogyasztóvédelem bizottsága (IMCO) 2010. október 26-án meghallgatást tartott a diplomák európai elismerése ügyében. Az ülésen megállapítottuk, hogy a cél közös: Európa nyugati felének képzett munkaerőre van szüksége, míg Közép-Kelet Európából sokan szeretnének ott munkát vállalni. A cél az, hogy az együttműködéssel minden EU-s tagállam jól járjon. A válságból ugyanis nem a protekcionizmus, hanem a szabadság növelése révén lehet kijutni.

Spaller Endre

A szakemberek három problémát vetettek fel. Az első, hogy a munkát vállalók nem mindig rendelkeznek megfelelő nyelvismerettel. A második, hogy nehéz ellenőrizni a diplomák mögötti tudást. Hazánkat szerencsére nem érte kritika e tekintetben, de számos olyan esettel találkoztak, hogy nem létező romániai egyetem nevében adtak ki teljesen hitelesnek tűnő diplomákat. A harmadik probléma pedig a gyakorlati idő, és a gyakorlati tudás ellenőrzése, hiszen egy önéletrajzba mindenki azt ír bele, amit akar.

Az EP olyan megoldást keres, ami védi a fogyasztókat, és munkavállalókat egyaránt. A tervek között szerepel egy európai munkavállalói kártya bevezetése, aminek az adatait az itthoni hatóságok hitelesítenék, viszont a fogadó ország hatósági számára is elérhető. Ez biztonságot teremtene mindkét fél számára, és csökkentené a ma még túlburjánzó bürokráciát.

Hozzászólásomban elmondtam, hogy aki komolyan dolgozni szeretne Nyugat-Európában, annak lehetőséget kell biztosítani rövidebb képzéseken való részvételre, hiszen a nyelvet csak anyanyelvi környezetben lehet igazán jól megtanulni. E rövid tanfolyamok egyben lehetőséget teremtenek az illető képességeinek a megismerésére is.

A jövő év első felében esedékes magyar EU elnökség lehetőséget teremt, hogy e kérdésben is képviseljük a Közép-Kelet-Európai érdekeket.

Budapest, 2010. október 27.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!