„… aki nem volt még magyar, nem tudja mi a fájdalom” Dzsida Jenő: Psalmus Hungaricus

Ez a fájdalom soha nem volt elevenebb, mint az ezer éves magyar nemzet erőszakos szétdarabolásának előestéjén. 1918. október 17-én Tiszta István, Magyarország miniszterelnök a képviselőházban bejelentette: „… a háborút elvesztettük, s ennek folytán a békét kell keresnünk.” A magyarok számára, azonban sem a külső, sem a belső béke nem következett be. A belső „békét” Károlyi Mihály, áruló jellegű, majd Kun Béla, szintén áruló jellegű, törtető, idegen, és kegyetlenkedő uralma késleltette.  A külső békét pedig az igazságtalan, és bosszú jellegű Trianoni békediktátum helyettesítette. Ebbe a „békébe” a magyarok kilencven éve sem belenyugodni, sem a maguk igazságának érvényt szerezni nem képesek.

Az első világháború öt éve alatt mintegy négymillió magyar katona harcolt, ebből elesett több mint 600 ezer. A sebesültek és hadifoglyok száma elérte a másfélmilliót. A háború Magyarországra eső összköltsége egy háború előtti átlagos év állami összbevételének több mint harmincszorosát tette ki. (1)

Ilyen súlyos megpróbáltatások idején nemcsak a nemzetek, de a családok is feltétlen összefogást tanúsítanak, és önzetlenül támogatják, és bátorítják egymást. Ez, a végveszély eseteiben való ösztönös összefogás családi, és nemzeti szinten is csodákra képes. A háborúban elvérzett Magyarországon, azonban nem ez történt.  A magyar nemzet történelmének ebben az egyik legsúlyosabb szakaszában, egy Magyarországon belüli csoportosulás az újonnan létesült kommunista Szovjetunió pénzügyi támogatásával belülről rárontott a megsebzett és védtelen nemzetre, magához ragadta a hatalmat, és egy idegen ideológia terjesztését mímelve gátlástalanul garázdálkodott az országban. 

A magyar történelemnek az 1918 őszétől, a trianoni békediktátumig (1920. június 4.) terjedő időszakát a mai napig is igen nehéz összefüggően megérteni, vagy azokat másokkal megismertetni.  Ennek az oka nemcsak az események feltorlódása, hiszen a történtekről lépésről lépésre nyomon követhető hazai, és nemzetközi sajtótudósítások, és hivatalos okmányok tanúskodnak. A fenti eseményeket azért nehéz összefüggően megérteni, és fontosságuk alapján elrendszerezni, mert a magyar történelemnek ezt a súlyos szakaszát ma is mások írták, írják, és tanítják - rólunk, nélkülünk.

Jó lenne egy olyan könyvet olvasni a magyar nemzet kálváriájának erről a Trianont megelőző stációjáról, amely magán viseli az akkori órák érveréseit, s amelynek tévedései is tükrök: a kor tévedéseinek tükrei. Ennek a könyvnek arról kell szólnia, amiről nem fognak tudni a jövő történetírói, mert azt át kellett élni. Legyen ez a könyv a fájdalom, de mégis a számtalanszor bebizonyított magyar élni akarás, a magyar tavasz reményének könyve.(2)

Az emberi szellem időfelettiségének, és az írott szó konok életerejének köszönhetően, a magyar történelem fenti tragikus korszakáról létezik egy ilyen hiteles, és a szerző közvetlen tapasztalataira épülő magyar könyv. Tormay Cécile, 1920-ban megjelent”Bujdosó könyv” c. alkotása a naplójegyzetek, és az utókor számára írott krónika elévülelhetetlen remeke.

1919. március 22-én Károlyi Mihály szociáldemokrata kormánya átadja a hatalmat Kun Bélának, és megalakul a Tanácsköztársaság. Tormay Cécile neve, a Tanácsköztársaság húsz nevet tartalmazó halállistájának a nyolcadik helyén szerepel.  Emiatt a már világviszonylatban is elismert író 1918. október 31.  és 1919. augusztusáig Földvári Erzsébet néven bujdosásra kényszerül.

A szerző sorsa ezen a ponton azonosul hazájának sorsával.  A Bujdosó könyv a nem lelé honját e hazában életérzés – a hazához való jogunkhoz való ragaszkodás hű, és reménykeltő krónikája. A magyar történelemben a bujdosás elkerülhetetlen sorsa volt azoknak, akik, születet jogairól sem lemondani, sem azoknak érvényt szerezni nem tudtak. Történelmünk folyamán bujdosó királyaink őrizték a hazához való ragaszkodás hitét, később pedig a nemzet legjobbjainak példamutató ragaszkodása őrizte, és táplálta a hazához való jogának tüzét, ma pedig az elszakított területek magyarsága bujdosik, és őrzi a puszta hitet, a fikciót, hogy “ez a mi hazánk”. Itt mi vagyunk otthon, akkor is, ha a valóságban ez nem így van. A remény, és a szabadságvágy, azonban erősebb, mint a hétköznapok valósága. Legkiválóbb íróink szerint ebben a jogainkhoz való irracionális ragaszkodásban, ebben a szívós kitartásban rejlik a magyarok életereje.(3)

„A dolgot őt, magát nézzük”
A Bujdosó könyv a szabatos fogalmazás legalapvetőbb szabályainak megfelelően, pontosan, és egyértelműen fogalmaz. Ki? Mi? Mit csinált? Mikor? Hogyan?  Ennek ellenére Bujdosó könyv roppant életszerű, színes, és hangulatkeltő olvasmány. A Bujdosó könyv jelenetei, szövege, és párbeszédei ma is felismerhető összhangban vannak a magyar valósággal. Az olvasó a leírtak alapján érzi, és tudja, hogy a könyvben leírt jelenetek, és helyzetek magyar közegben történnek, vagy történhetnek meg. A Bujdosó könyv hitelességét az is bizonyítja, hogy annak olvasásakor bensőleg érezzük, hogy a könyv egyes részletei úgy, ahogy vannak, csak Magyarországon történhetnek meg.

Bolsevizmus tegnap, és ma
Tudvalevő, hogy a Tanácsköztársaság Európában először ad ízelítőt a létező kommunizmusról, illetve bolsevizmusról. Tormay Cécile írói éleslátására vall, hogy annak ellenére, hogy az író új jelenséggel áll szemben, a Bujdosó könyvben pontról pontra felelhető, és azonosítható a második világháború után teljes „pompában” kibontakozott későbbi kommunizmus, illetve bolsevizmusnak minden, ma már jól ismert részlete, és általános tulajdonsága.

Kun Béla Tanácsköztársaságának az életszerű leírásával Tormay Cécile pontosan meghatározza Kun Béla Szovjet nagyhatalmi érdekeket szolgáló, és külföldi pénzen beindított (Lásd: Gurul a rubel) bolsevista rendszerének működési elvét, és céljait.  A Bujdosó könyv meggyőzően bizonyítja, hogy a bolsevizmusnak semmi köze az osztályharchoz, a termelő eszközök fejlettségi fokához, de még Marx Károly kommunizmushoz sem.  A Bujdosó könyv világviszonylatban is először bizonyítja, hogy a bolsevizmus a belső árulásra, és a helyi erőkre támaszkodó gyarmatosítás egyik formája.  

A bolsevik forradalom abban nyilvánul meg, hogy válság esetén az adott ország többségi kultúrájától magát külön meghatározó réteg, vagy csoport a többségi társadalomban jelentkező válságot, vagy nehézségeket kihasználva az ország népének egy részét a nemzet ellen, tehát önmaga ellen irányítja, majd a mozgalom élére áll, magához ragadja a hatalmat, és tönkre teszi az illető társadalmat.  Magyarországon ez a képlet nagyjából ugyanazokkal a szereplőkkel legalább háromszor megvalósult. Tormai Cécile elévületlen érdeme, hogy az utókor számára meggyőzően szemlélteti a bolsevik forradalom működési elvét, és annak nyers hétköznapjait.

Tormay Cécilnek, ez a bolsevizmus minden jellemző tulajdonságát magában foglaló műve huszonöt évvel megelőzte Arthur Koestler: Sötétség délben c. könyvét. Huszonhét évvel megelőzte George Orwell: Állati gazdaság c. könyvét, és ötven évvel megelőzte Solzhenitsyn Gulágját. Mindez nem von le semmit a fenti könyvek értékéből. A fenti művek egyértelműen megerősítik Tormay Cécile könyvének egyértelmű özenetét, mely szerint a Tanácsköztársaság,  mint a nemzet elleni merénylet, és a hazaárulás egyik legsúlyosabb formája törvényes keretek között többé nem vállalható Magyarországon.

Jöttek, mentek, visszajöttek
Magyarországon a második világháború befejezése sem a békét jelentette, hanem a nemzet elleni harc belső folytatását.  A „felszabadulást” követően a minden ellen, ami magyar harcot a moszkovita kormány hivatalos minisztériumai irányították. A moszkoviták között több olyan egyén volt, aki Kun Béla terrorcsapatában személy szerint is jeleskedett. Harc indult a magyar múlt ellen, harc a magyar paraszt, és a magyar érzelmű értelmiségiek ellen, és harc indult a magyar irodalom, és kultúra ellen. Az Ideiglenes nemzeti Kormány egyik első rendelkezése a fasiszta szellemű, szovjetellenes és antidemokratikus sajtótermékek (könyv, folyóirat, napilap, hirdetmény, röplap, képes ábrázolat stb. megsemmisítéséről szólt.  (530/1945. M.E. Számú Rendelet)

A fenti rendelet a magyar parasztokra vonatkozó beszolgáltatás, és hírhedt padlássöprésnek a magyar kultúrára kimért változata. A fenti rendelkezés első paragrafusa alapján a megsemmisítés a szépirodalmi alkotásokra is vonatkozik, s a magánszemélyek birtokában lévő tiltottnak minősülő anyagot is meg kell semmisíteni. Ez a rendelet névszerint vonatkozik Tormay Cécile: Bujdosó Könyvének megsemmisítésére is. A Rendelet harmadik paragrafusa alapján, az ily módon betiltott könyvet stb. 15 napon belül kell a megjelölt gyűjtőhelyeken leadni. Aki ezt elmulasztja az hat hónapig terjedő börtönbüntetéssel, és pénzbírsággal sújtható.

Az ilyen jellegű törvényeknek roppant súlyos következményei vannak. A felperzselt táj, a szellemi tatárjárás, és törökdúlás eseteivel állunk szemben. Ahhoz, hogy a könyvek hassanak, azoknak fizikailag jelen kell lenniük. Ha, egy könyv nincs jelen, és nem érhető el, azt egész biztosan nem olvassák el. Felnő egy generáció, akinek nincs lehetősége, hogy saját tudása alapján ítélje meg, hogy egy bizonyos könyv jó- e vagy rossz. Az emberek hozzászoknak, hogy mások mondják meg mit olvassanak. A fenti, „Nagy bezúzást” követően a dolgok nem jöttek rendbe. Ezt követte Révai József, majd Aczél György magyarellenes kultúrpolitikája, a szocialista realizmus, az irodalom államosítása, vagyis az, hogy Magyarországon író, vagy költő az, aki azt írja, amit kell.

Kiút
Tormay Cécile a maga korában évtizedeken át Európa egyik leghíresebb írója volt, akinek a francia, angol, és olasz kiadóházak előre leszersződteték  megírandó könyveit. Az ízig-vérig magyar hazafi, Tormay Cécile előbb volt híres Európában, mint Magyarországon.  Tormay Cécile: A régi ház c. könyve a mai napig is a legjobb európai nagyregények közé sorolható. A majdnem hatvan évig tartó kommunista, poszt kommunista, és neoliberális uralom kultúrpolitikájának következtében Tormay Cécile írásai, azonban nem épülhettek bele a magyar irodalmi kultúrába. A fenti, magyarellenes kultúrpolitika a mai napig meghatározza a magyar irodalom arculatát.  A tiltott irodalomra vonatkozó törvényt ugyan ma már nem alkalmazzák, de hivatalosan sem történt semmi annak érdekében, hogy a fenti törvény káros következményeit helyre hozzák. Tormay Cécile Bujdosó könyvét 2009-ben adták ki Magyarországon, és néhány éve elektronikus formában is elérhető az Interneten. Ez azonban nem pótolja Tormay Cécil életművének majdnem ötven évig tartó távollétét a magyar irodalomból.

Mi a teendő? Noam Chomsky, világhírű nyelvtudós, s az államilag irányított propaganda, és a közvélemény mesterséges kialakításának elemzője szerint, a gondolatszabadsághoz nem elegendő, ha egy előzőleg betiltott könyvet a figyelmes olvasó, vagy a tárgykör iránt különösen érdeklődő egyén megszerezhet, és elolvashat. A könyveknek jelen kell lenniük, és azoknak könnyel elérhetőeknek kell lenniük. Jelen kell lenniük a könyvtárakban, az iskolai tananyagban, az egyetemi kurzusok  olvasmányainak listáin.  A könyvismertetéseknek, és értékeléseknek jelen kell lenniük a napi sajtóban, az irodalmi folyóiratokban, élő előadások formájában stb.

Tormay Cécile és más, értékes, de a múltban betiltott író esetében, azonban ez sem elegendő. A kultúra egész látképének, és alapvető tartami irányultságának meg kell változnia.  A magyar választók meghatározó többsége a közelmúltban egyértelműen úgy döntött, hogy nem kér a bolsevik gyarmaturalom egyetlen változatából sem. Ennek ellenére a betiltott irodalomra vonatkozó 1945-ös barbár kormányrendelettől, Révai József, majd Aczél György irodalmi garázdálkodását követően Magyarországon ma Spiró György, a Jönnek a sz@rból, (mármint a mélymagyarok) szerzője még mindig érettségi tétel, és állami kitüntetések viselője.

A Hogyan gondozd a magyarodat c. írás szerzője, Esterházy Péter pedig nemzetközi irodalmi rendezvényeken képviseli a magyar irodalmat.  A Magyar Nemzeti Színház igazgatója pedig még mindig, úgymond nyílt színen csúfot űz a nemzet életerejét több, mint száz éve tápláló János vitézből. A fentiekkel ellentétben, Tormay Cécile emlékét pedig még mindig magán-összejöveteleken, és felettébb nemes, de mégis egyéni erőfeszítések alapján ápolják. Ez megihletően szép, és dicséretes, de nem elegendő. Ahhoz, hogy a magyar kultúra a magyarokról, és a magyarokhoz szóljon, az egész kulturális látképnek meg kell változnia. Ehhez, azonban csak a magán-kezdeményezések nem elegendőek.  Amíg ez a helyzet meg nem változik, addig Tormay Cécile, és vele együtt a magyar szellemű irodalom, a maga igazában bízva továbbra is bujdosó marad a saját hazájában.  

Lábjegyzetek

(1)http://mek.niif.hu/02100/02185/html/4.html
(2)A dőlt betűs szövegrászek szószerinti idézetek a Bujdosó könyvnek, a szerző által írt előszavából.
(3)Lásd: Babits Mihály: A magyar jellemről, Gondolkodó Magyarok sorozat, Magvető Kiadó, 1981. 59-60. o.)