Bányai Tamás

Ezt nevezi maga piacgazdálkodásnak, ami itt folyik nálunk? Nem más ez, mint egy szabad rablógazdálkodás, ahol a többség húzza a rövidebbet. Ne mondja, hogy maga nem veszi észre azt, amit a vak is lát. Hogy az emberek sokkal rosszabbul élnek, mint azelőtt. Tudja hány munkanélküli van ebben az országban? A legnagyobb gyárakat tönkretették. Elég, ha körülnéz Ózdon és környékén. Hát ilyen nem volt azelőtt. Mi bajuk volt az embereknek? Semmi. Vissza is sírják Kádárt, higgye el nekem.

Nem is értem, mi szükség volt minderre. Demokráciáról papolnak! A népi demokrácia mi volt? Akkor is pofázhattak az emberek, legfeljebb nem olyan vadul, mint mostanában. Ne mondja nekem, hogy ez jó. Hova fog ez vezetni?

Na mindegy, ehhez én kis hal vagyok. Drága jó apám megfordulna a sírjában, ha tudná, hogy belőlem is kapitalista lett. És biztos, hogy nem vagyok jó kapitalista, anyám nem annak szült a világra, és eszem ágában sem volt azzá válni. Csakhogy a körülményekhez nekem is alkalmazkodni kell, ha nem akarom, hogy felkopjon az állam. Egy régi barátom, akit még a pártból ismerek, mondta nekem: Józsi, miért nem kezdesz te is valamit? Mit kezdenék? Cipőgyárat vagy tőzsdei ügynökséget? Ugyan már! De csak noszogatott. Ne beszélj zagyvaságokat. Párttitkár voltál a szállítóknál, ne mondd, hogy nem értesz hozzá. Csak jobban, mint az az aktakukac Hámori. Ha ő meg tudta csinálni, akkor te is a magad lábára állhatnál, nem gondolod? Vannak még jóbarátok, akik segítenek.

Alaptőke is kéne. Semmiből mit lehet kezdeni?

A barátom a fejét vakargatta. Az már meredekebb dolog. Azt valahogy neked kéne elintézni. Társulj valakivel, akinek pénze van. De jól nézd meg, hogy kivel állsz össze!

Mi tagadás, eleinte nagyon ódzkodtam a dologtól. Ámde minél tovább rágódtam rajta, annál inkább kezdtem hinni, a barátomnak igaza van. Belátom persze, korábban kellett volna kezdeni, Hámorival egyidőben, de ahogy már mondtam, álmomban sem hittem volna, hogy egyszer még én is kapitalista leszek.

Kezdtem puhatolózni az ismerősök, elsősorban a kollegák között. A legtöbbje panaszkodott, nem lehet úgy keresni, mint régen, Hámori nagyon kukacos, árgus szemekkel figyeli, mit csinálnak az emberei. Meg aztán az sem igazán jó, hogy a minimumot fizeti legálisan, a többit meg asztal alatt adja oda. Igaz, így vonnak valamit adóba és több kerül a zsebünkbe, hanem a nyugdíjra sem vonnak le szinte semmit. És te is tudod, hogy nem vagyunk már mai gyerekek. Arra is gondolni kell.

Igazat adtak nekem, de pénze egyiknek sem volt, meg nem is igen mertek volna belevágni. Amikor Sárdit is megkérdeztem, azt felelte, gondolkozik rajta. Aztán a markomba csapott. Csináljuk komám. Kis híján mégis visszalépett, amikor megtudta, nem elég a kettőnk pénze, el kéne adni a vikendházát. Végül nagy nehezen ebbe is belement, de kezdettől fogva sok vitánk volt.

Könnyen beszélt a vezetőfülkéből, más dolga sem volt, mint letekerni a fuvarokat, aztán hazamenni az asszony szoknyája mellé. Azt viszont kifogásolta, hogy irodát tartunk fenn és megvendégelem a kuncsaftokat.

Az a barátom, aki a bogarat a fülembe ültette, összehozott néhány főtiszttel, akik vállalatot alapítottak a taszári ÁFOR erők kiszolgálására. Namármost. Hol üljek le egy tábornokkal tárgyalni? Egy füstös eszpresszó sarkában? Nem úgy megy ez, maga is tudja. Főleg, ha százával kopogtat a konkurencia is. Egy jó megrendelésért kikaparná egyik a másik szemét.
Kaptunk is kisebb fuvarokat, amolyan próbaképpen, szállítunk-e időre meg hiánytalanul. Ezzel nem is volt semmi gondunk. A pénz azonban rohamosan fogyott.