Talán még a kormánypártok prominensei is megkönnyebbülnek, amikor lehúzhatják a redőnyt a csődbement üzlet ajtaján, nyolc év dicstelen, eredménytelen, szégyenteljes és csak a hatalom mindenáron való megmentésének jegyében eltelt kormányzása után. A siker fényében való sütkérezés már régen kínszenvedéssé fajult számukra és ma már közülük is bizonyára sokan úgy érzik, ha be nem is vallják, hogy jobb lett volna előbb leköszönni. Mi maradt a redőny mögött a sötétségben? Üres kassza, kifizetetlen számlák halmai, csontvázakkal teli szekrények. Miközben ellenzékesdit játszva elfogadták kormányzásuk legrosszabb, bukásra ítélt költségvetését, már azon járhat az eszük, hogy miként fogják majd az új kormányon számon kérni ennek a halvaszületett alkotásnak a teljesítését.
d-y-ó
A jobboldali szakértők húsz rejtett aknát is találtak benne, ezek többszáz milliárddal fogják növelni a költségvetési hiányt, és ki tudja, mi rejlik még benne, ha figyelembe vesszük, hogy az új kormánynak a társadalom legsúlyosabb problémáin is azonnal könnyíteni kell. Életek és egzisztenciák tömege jutott kritikus helyzetbe a ballib nyolc éve alatt.
Szépen illusztrálta ezt a helyzetet Karácsony előtt a hirtelen beköszöntött kemény tél, amely, mint évtizedek óta mindig, váratlanul érte a közszolgáltatásokat. De mintha az idén még ez is az eddigieknél válságosabb formáját mutatta a rossz politika távlati következményeinek. Az évek óta egyre elhanyagoltabb és szegényebb közlekedés a nagyvárosokban és a vasutakon megbénult. Kis mulasztások, mint amilyen a vasúti váltók állapota, képesek megbénítani az egész hálózatot. Néhány mínusz fok hideg autóbuszok százait cövekeli le. És mit mondjunk a közutak állapotáról? Nyilván ezek is közrejátszottak abban, hogy a karácsony előtti üzleti forgalom is megrokkant, nem tudhatjuk, hogy milyen szerepet játszott benne a társadalom most már egyre kiütközőbb elszegényedése.
Az év utolsó napjai a médiában, de valószínűleg sokak gondolatvilágában is az év politikai és gazdasági, családi és egyéni mérlegkészítésének jegyében, egy nagy nekirugaszkodás előtti hangulatban teltek el.
A köznapokban úgy érezhettük, mintha az elmúlt év eseménytelen tengősében, időhúzásban, a napok tologatásában és sürgetésében telt volna el, hogy minél előbb a fordulatot hozó újévben érezhessük magunkat, amikor végre ismét kezünkbe vehetjük sorsunkat.
Valójában viharos események követték egymást egész évben az ámuló közönség orra előtt, bár ebbe neki nem volt beleszólása.
Nagy-nagy nekirugaszkodások és hasra esések játszódtak le a baloldalon, a gazdasági válság, a fenyegető csőd és az egyre csökkenő népszerűség súlya alatt.
A szocialisták – Gyurcsány megdicsőülését célzó – kongresszusa váratlan fordulatot hozott. A miniszterelnök egy pillanatnyi rossz hangulatban hirtelen bedobta a törülközőt. És – amire talán nem számított – senki sem marasztalta. Sőt, két hétre rá a csalódott mezei hadak, megfosztották a pártelnöki poszttól is. Mindezt egy kabarétréfává fajult utódkeresési színjáték követte, míg az első pillanattól fogva egyetlen alkalmasnak látszó személyben, kétheti válogatás után megtalálták méltó utódát, a parancsteljesítő Bajnai Gordon személyében. Ő pedig ugyanazzal az érveléssel, amellyel megmagyarázta egykori cég-átmentését – vagyis, hogy az ő feladata a tulajdonos érdekeinek érvényesítése – nem pedig a kárvallott ügyfelek iránti kötelezettség teljesítése – vállalta és végzi a dolgát. Egyetlen szempontja ebben, hogy a Nemzetközi Valutaalap és az Unió feltételei teljesüljenek. A kárvallott ország érdekei nem számítanak. Számára még az sem szempont – és ezt sokáig fel sem fogták kritikusai – hogy ezen az áron bebiztosítja a baloldal amúgy is valószínű súlyos vereségét.
Pedig ez már a júniusi uniós választáson világossá vált. Az MSZP nagyot bukott, az SZDSZ teljesen eltűnt, és nagy meglepetést szerzett a szélső-Jobbik, amely a szocialistáktól rabolt szavazatokat az ország válságövezeteiben.
A bukás következtében lemondott az SZDSZ elnökségéről Fodor Gábor, a Fidesz egyik hajdani emblémája, a hórihorgas „kis herceg”.
Ezzel valószínűleg nemcsak ő, hanem a liberálisok népes tábora tűnik el vélhetőleg örökre a magyar közéletből, szinte helyrehozhatatlan anyagi és erkölcsi károkat hagyva maguk után.
Ezt bizonyítják a nyár közepétől egyre nagyobb baloldali torzsalkodás után sorra kibukó önkormányzati és állami csontvázak. És ide tartozik az az etnikai feszültség is, amelyet a cigányok egyre romló szociális helyzete és ugyanakkor politikai hergelése jelent. Mindkettő az SZDSZ húsz éves ideológiai fantomkergetésének gyümölcse.
Az év politikai képét átszínezték a sorozatos lemondások, lebukások és az azokat követő pótválasztások, amelyeken a jobboldal sorra elnyerte az addig biztos baloldali posztokat. végül nagy izgalmak között decemberre sikerült megtalálni az MSZP új miniszterelnökjelöltjét. Összeállt a mentőcsónakot jelentő országos lista sorrendje Szili Katalin nélkül, aki tényleges esélyeivel szemben valószínűleg kitaktikázta magát a közélet élvonalából.
Ez lehet a másik női főszereplő, Dávid Ibolya sorsa is, aki maga elé engedte a végromlás határán álló MDF élére Bokros Lajost.
Ilyen körülmények között a Fidesz és a KDNP háztatájáról szinte nincs mit mondani. A seregek felsorakoztak, készülünk a a sok év után sikert ígérő – hadjáratra.
