Több ezer család egészségével és életével játszik a miskolci baloldal

Miközben a Miskolcon a járvány felerősödése fenyeget, a helyi balliberális oldal tovább folytatja a keleti oltóanyagok elleni kampányát, és még mindig a kínai vakcina ellen uszít – erről beszélt sajtótájékoztatón a kormánypártok két politikusa. Kitértek arra is, hogy a baloldal a borsodi megyeszékhelyen már nemcsak a keleti vakcinákat, hanem a magyar orvostudósokat is támadja – tudósít a Magyar Nemzet.

Sunyi módon tovább folytatódik a miskolci baloldal oltásellenes kampánya, egyik fő szószólójuk az az Erdei Sándor, művésznevén Rokker Zsolti, aki továbbra is fenntartja március 9-i, oltásellenes mondatait a világhálón

– erről beszélt pénteken délelőtt sajtótájékoztatón a KDNP miskolci elnöke és frakcióvezetője. Molnár Péter idézte a balliberális politikus szavait, aki így fogalmazott: „Orbán és csapata úgy döntött, hogy nekünk a kínai oltás is jó. Ha nincs bevizsgálva, akkor is”. Majd Erdei így folytatta: „Édesanyámat nem fogom hagyni beoltatni egy kísérleti fázisban lévő, nem engedélyezett vakcinával”.

Miskolc

– Erdei Sándor továbbra is tudatosan és arcátlanul hazudik, és oltásellenes kampányát pedig erre a szégyenteljes hazugságra építi. A helyzet ugyanis az, hogy a kínai vakcina már réges-régen, január 29-én megkapta az engedélyt az Országos Gyógyszerészeti Intézettől.

Több mint egy hónappal a kínai vakcina magyarországi engedélyezése után azt írni, hogy a vakcina kísérleti fázisban van, és nincs engedélye, nem jó másra, csak arra, hogy zavart keltsen, és megpróbálja elbizonytalanítani a miskolci lakosságot az oltással kapcsolatban.

Erdei Sándort szemmel láthatóan nem érdekli, hogy minden szakértő szerint a vírus legyőzésének egyetlen biztos módja van, mégpedig az oltás, lehetőleg a tömeges oltás – mondta Molnár Péter.

A politikus emlékeztetett arra, hogy Magyarországon már meghaladja a keleti vakcinák mennyisége a nyugati vakcinákét, tehát a tömeges oltás szóba sem jöhetne a kínai oltóanyag nélkül. 

Szavai szerint mindez Erdei Sándort nem érdekli, „ő csak nyomja tovább a zavaros, süket dumát”, ami a jelenlegi járványhelyzetben sajnos nagyon veszélyes, ugyanis a Nemzeti Népegészségügyi Központ felmérése szerint Miskolcon a járvány felerősödése fenyeget.

– Most már tehát tudjuk, hogy ha Erdei Sándoron múlna, nem jutott volna Miskolcra a kínai oltóanyagból, és azt is tudjuk, hogy ha Erdei Sándoron múlna, nem kapta volna meg több ezer idős miskolci ezt az életmentő vakcinát. És mindezt miért? Csakis azért, hogy a védekezést irányító magyar kormány sikereit akármilyen úton-módon, de hátráltassa és kisebbítse.

Példátlan és egészen elkeserítő, hogy amikor a miskolci emberek egészségéről és életéről van szó, Erdei Sándornak ez a legfontosabb – hangsúlyozta a KDNP-s politikus.

Szécsényi Marianna, a Fidesz önkormányzati képviselője a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy Erdei Sándornak ennyi nem volt elég. – Az egyik legújabb írásában már támadja a nemzeti ünnep alkalmából kitüntetett magyar orvostudósokat is, akik rendkívül sokat tettek a koronavírus leküzdéséért, köztük Karikó Katalin kutatóbiológust vagy Merkely Bélát, a Semmelweis Egyetem rektorát. Erdei Sándor csak zsoldosoknak nevezi őket, és így fogalmaz: „Vajon az állami kitüntetések végleg zsoldossimogatóvá váltak?”

– Mindez csak újra azt bizonyítja, hogy a járványügyi kérdésekhez és az egészségügyhöz semmit nem értő Erdei Sándornak semmi keresnivalója nincsen az miskolci önkormányzat egészségügyi bizottságának alelnöki tisztségében.

Ezt a testületet évtizedeken keresztül orvosok vezették, de a várost jelenleg kormányzó baloldali pártok a bizottság elnöki posztját először egy vízvezeték-szerelő párttársukra bízták, majd alelnöknek egy hozzá nem értő humoristát neveztek ki. Mindeközben pedig ugyanezen baloldali pártok Erdei Sándor ámokfutásáról hallgatnak, mint a sír – emelte ki Szécsényi Marianna. Hozzátette:

a Fidesz–KDNP részéről immáron sokadszor hívják fel a miskolciak figyelmét a vakcinák fontosságára, és kérnek mindenkit, hogy regisztráljon az oltásra, és a felajánlott vakcinákat, legyen az keleti vagy nyugati, bizalommal fogadják el.

A HÍR TV tudósítását ide kattintva tekintheti meg.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!