A bevándorláspárti szervezetek Soros György instrukciói alapján támadják az átláthatósági törvényt

A külföldről támogatott szervezetek átláthatóságát biztosító törvényjavaslatot a bevándorláspárti szervezetek Soros György instrukciói alapján támadják – mondta Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken, újságíróknak.

kdnp.hu – MTI

Az államtitkár azt követően nyilatkozott, hogy a Velencei Bizottság képviselőivel egyeztettek a törvényjavaslatról. 

Felidézte: áprilisban került a parlament elé a külföldről támogatott szervezetekről szóló törvényjavaslat, amelynek célja, hogy növelje ezeknek a szervezeteknek az átláthatóságát. Hozzátette: már a benyújtás előtt a Soros György által támogatott szervezetek – amelyek érintettek a törvény kapcsán – élesen támadták a tervezetet, demonstrációkat szerveztek és a külföldi fórumokon is szóvá teszik a szabályozás tervezetét.

Mint mondta, pénteken a Velencei Bizottság képviselőivel szigorúan jogi értelmezés alapján végigvették a törvényjavaslat pontjait. Sikerült feltárnunk, hogy Európában ez egy élő kérdés, több helyen is foglalkoznak ilyen szabályozással, ezen az úton halad Magyarország is – jegyezte meg. 

Hozzátette: áttekintették a bizottság képviselői által feltett kérdéseket, amelyek többek között a szabályozás időtartamára, a megjelentetés felületére, az adminisztrációs terhekre, a kivételekre, valamint a jogorvoslatokra és szankciókra terjedtek ki. 

Az államtitkár jelezte: véleménye szerint amennyiben júniusra megszületik a bizottság állásfoglalása, a parlament azt figyelembe tudja venni. 

Völner Pál szerint látható, hogy az alapprobléma nem a szabályozással van, hanem – mint fogalmazott – a bevándorláspárti szervezetek Soros György instrukciói alapján „mindenféle jogcímen támadják Magyarországot, és ez az egyik olyan felület, amit ők hasznosnak tartanak”.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!