A kormány célja, hogy a média is gyermekbarát legyen [+videó]

Reklámmentessé válik június elsejével az M2 gyermek- és ifjúsági csatorna abban az idősávban, amikor a legkisebbeknek szóló műsorokat sugározza. Ezt a gyereknapon, a Családok világtalálkozója vasárnapi rendezvényén jelentette be az emberi erőforrások minisztere.

kdnp.hu – MTI

Balog Zoltán hangsúlyozta: a kormány célja az, hogy sok más ágazat mellett a média is gyermekbarát legyen, s ebben a közmédiának is fontos szerep jut. Mint mondta, már most is külön figyelmet kap, hogy az M2 e programsávjának kínálata erőszakmentes műsorokból álljon.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az M2 reklámmentessé tétele a közmédia vállalása, nagy mérföldkő, amelyet örömmel jelentettek be éppen a gyermeknapon.

Balog Zoltán a tájékoztatón arról is beszélt, hogy a családbarátság az egész országra kiterjedjen, annak lényeges pontja, hogy a kormány is családbarát legyen; erre törekednek. Hangsúlyozta, hogy a miniszterelnök által a napokban bejelentett támogatások azt jelentik, hogy jövőre 200 milliárd forinttal „több lesz a családok számára elérhető”.

Ezzel megközelítjük a GDP öt százalékát, és első helyet fogunk elérni az Európai Unión belül. Bízom benne, hogy ezek az intézkedések jelzik, hogy a kormánynak a családok fontosak, és hogy családbarát kormányzás útjára szeretnénk lépni, és azon szeretnének előrehaladni – fogalmazott a miniszter.

Balog Zoltán hozzátette: hétfőtől indul az M2 Hetedhét kaland című, tudományt, kultúrát, környezetvédelmet és szórakozást ötvöző, saját gyártású produkciója.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!