A méltó ünneplés és emlékezés a március 15-i rendezvények célja [+videó]

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából szervezett programok legfontosabb célja idén is az, hogy méltóképpen, biztonságban ünnepelhessen és emlékezhessen minden magyar ember - jelentette ki a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a nemzeti ünnep programjairól tartott sajtótájékoztatón.

kdnp.hu – MTI, kormany.hu

Vargha Tamás a Magyar Nemzeti Múzeumban tartott eseményen azt mondta: az 1848-1849-es forradalom a magyarok függetlenség iránti vágyának és merészségének örökérvényű példája. A forradalom és szabadságharc üzenetei a mai Európában is érvényesek – tette hozzá.

Közölte, a március 15-i programok a hagyományokhoz híven reggel 9 órakor az Országház előtti Kossuth téren kezdődnek, ahol Áder János köztársasági elnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke jelenlétében, katonai tiszteletadás mellett felvonják Magyarország lobogóját. Innen az ünneplők – a megszokott útvonalon – a Nemzeti Lovas Díszegység és a Magyar Honvédség Központi Zenekarának vezetésével átvonulnak a nemzeti múzeumhoz. Itt fél 11-kor kezdődik a díszünnepség, Tarlós István főpolgármester mond köszöntőt, majd 11 órakor Orbán Viktor miniszterelnök mondja el ünnepi beszédét.

A kormányfő beszédét követően indul meg az ünnepi menet a budai Várba. Az ünneplőket a Magyar Honvédség Budapest Helyőrség zenekarának tagjai, valamint a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség lovas huszárai vezetik fel. A menet útvonal idén eltér a korábbiaktól: az Astoria, Szabad sajtó út, Március 15. tér, Széchenyi István tér érintésével a Lánchídon keresztül halad a menet, majd a Clark Ádám térről a Hunyadi János úton keresztül érik el a Dísz teret.

Vargha Tamás elmondta, az autóforgalomra tekintettel idén tehát nem az Erzsébet-hídon vonul át a menet.

A budai Várban idén is egész nap számos ingyenes programmal várják az ünneplőket. Az Országházban idén is megtekinthető lesz regisztráció nélkül a Szent Korona.

A nemzeti ünnep hagyományos programja azoknak a nagyszerű embereknek az elismerése, aki a kultúra vagy a tudomány területén maradandót alkottak. Az Országház Kupolatermében délután 3 órától adják át a Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint a Magyar Érdemrendeket – közölte Vargha Tamás, megjegyezve, hogy idén 42-en részesülnek elismerésben. Az ünnepségen Áder János államfő mond beszédet, és a díjátadáson részt vesz Orbán Viktor és Kövér László.

Szabó László, a Honvédelmi Minisztérium programigazgatója a lakossági programokról és az operatív törzs működéséről beszámolva az újdonságok között említette, hogy Hadik András lovas szobránál táncházat tartanak a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészei és a balatonfüredi Reformkori Hagyományőrző Társaság tagjai. A Szentháromság téren látható lesz a Hórihorgas Huszártréfák produkciója, valamint az óriásbábokkal előadott A Három Kívánság című műsor.

A Magyarság Házában lesznek kézműves foglalkozások és a gyerekek huszárpróbákon is részt vehetnek majd. A Várkert Bazárban a Színésznők forradalma című előadáson keresztül az érdeklődök megismerhetik, hogyan élte meg hat „jeles nő” a forradalom kitörését. A Dísz téren a Készenléti Rendőrség, valamint a pénzügyőrök és a honvédség zenekara játszik térzenét – mondta el.

Közölte, a hadtörténeti múzeumban idén is megrendezik a Forradalmi Forgatagot, egyebek között lesznek hadászati és fegyvertörténeti előadások, valamint lesz játékkatona-kiállítás is. Hunyadi János szobránál huszártábor lesz, ahol hagyományőrzők mutatják be, milyen lehetett a korabeli huszárok és honvédek élete. A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára kalandos időutazásra várja a látogatókat, amelynek során bepillanthatnak az első felelős magyar kormány, és a minisztériumok életébe.

Szabó László közölte, a programok biztonságos és zökkenőmentes lebonyolításáért az Operatív Törzs felel. Indokolt esetben az ünnepségek résztvevői testi épségének védelme érdekében az Operatív Törzs vezetője határozhat úgy, hogy módosítja a programokat, szélsőséges esetben elhalaszthatja azokat.

Szűcs Annamária, a Budapesti Közlekedési Központ kommunikációs igazgatója elmondta, sok lezárás lesz Budapesten március 15-én, ezért azt kérte, hogy indulás előtt mindenki tájékozódjon a közlekedési lehetőségekről. A lezárások miatt módosul több közösségi közlekedési jármű útvonala: a budavári buszjáratok mellett ez érinti az 5-ös, 7-es, 8-as, 9-es, 15-ös, 105-ös, 110-es, 115-ös és a 130E buszjáratokat. A villamosjáratok közül a megszokottól eltérően közlekedik majd a 2-es, a 4-es és a 6-os, a 47-es, valamint a 49-es. A trolibuszok közül a 72-es, 73-as, a 76-os, a 83-as jár majd módosított útvonalon. A programok miatt egy Mol Bubi bicikliállomásokat is le kell majd zárni.

Közölte azt is, hogy a nemzeti ünnep alkalmából útra kelnek a BKK nosztalgiajáratai is. Ezen a napon az 1912-es gyártású favázas nosztalgiavillamoson kívül nosztalgia-trolibusz is közlekedik majd egész nap.

Lakatos Tibor, az Országos Rendőr-főkapitányság Rendészeti Főigazgatóságának közrendvédelmi főosztályvezetője elmondta, hogy az országban eddig 483 állami és önkormányzati megemlékezést, valamint kulturális rendezvényt és demonstrációt jelentettek be március 15-ére. A rendőrség a rendezvényeken megjelenők létszámához, a forgalomkorlátozások mértékéhez igazodó rendőri jelenlétet biztosít majd a közterületeken – közölte.

Elmondta azt is, hogy a rendezvények rendjének a fenntartása a szervezők feladata, ugyanakkor a rendezvényekhez kapcsolódóan a jogsértést elkövetőkkel szemben fellépnek majd a rendőrök.

Varga Benedek, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója arról beszélt, hogy nagyon büszkék arra a hagyományra, amely a magyar nemzet emlékezetében az 1848-49-es forradalomhoz és egyben múzeumhoz és annak kertjéhez kötődik.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!