Az elmúlt száz év legnagyobb óvoda- és iskolafelújítási programja folyik az országban

Legutóbb csaknem száz éve folyt a maihoz hasonló óvoda- és iskolafelújítási program az országban – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Hódmezővásárhelyen.

kdnp.hu – MTI

Lázár János a felújított Klauzál óvoda átadásán elmondta, a kormányzat országszerte igyekszik támogatni minden olyan helyi kezdeményezést, amely célja az oktatást, nevelést szolgáló épületek korszerűsítése. Hozzátette: nincs olyan település az országban, ahol ne lenne óvoda- vagy iskolafelújítás ezekben az években.

Belátható időn belül az országban az összes, gyermekek által használt oktatási intézmény megújul – közölte a miniszter, a térség országgyűlési képviselője.

Az állam vállalta, hogy támogatja a gyerekeket az óvodába lépéstől, hároméves kortól az egyetem végéig, sőt még azt követően, egészen a családalapításig – mondta Lázár János. Példaként az ingyenesen biztosított étkezés és az ingyenes tankönyvellátás kiterjesztését említette.

A magyar állam kötelessége, hogy a szülők mellett maga is felelősséget vállaljon minden magyar gyermekért – szögezte le.

Az idén várhatón több mint 90 ezer gyermek születik az országban, de még mindig 125-130 ezer ember hal meg. Magyarország számára a legfontosabb a megszületett gyermek, a róla való gondoskodás, hiszen a nemzet számára ők jelentik a jelent és a jövőt is – hangsúlyozta a politikus.

Cseri Tamás (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő elmondta, 2010 óta megújult a város kezelésében álló összes óvoda és iskola, szociális, egészségügyi intézmény, vagy jelenleg zajlik a rekonstrukció, illetve annak előkészítése.

Hódmezővásárhelyen másfél év alatt 564 millió forintból tizenegy óvoda épülete újul meg, komfortosabb és modernebb környezetet biztosítva 890 óvodás számára. A felújítások keretében megvalósul valamennyi tagintézmény energetikai korszerűsítése, akadálymentesítése, de fejlesztik az oktatási és foglalkoztató eszközöket is.

 

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!