Azok kritizálják a civiltörvényt, akiknek takargatnivalójuk van

Azon civil szervezetek kritizálják az új törvényt, amelyek nem az ország  érdekeit tartják szem előtt – mondta az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára az MTI-nek.

kdnp.hu – MTI

Völner Pál szerint valószínű, hogy ezen szervezetek is látják, ha a törvényt elfogadják, és ezentúl fel kell tüntetniük, hogy mennyi pénzt kapnak külföldről, akkor kiderülhet, hogy Soros György támogatja őket. 

Az is szembetűnővé válhat, hogy ezen szervezetek a migránsok betelepítése és a határok megnyitása mellett állnak ki – tette hozzá.

Emlékeztetett, hogy szerdán zajlott a parlamentben a civil szervezeteket érintő törvény vitája, amelyben az ellenzéki pártok szerinte valótlanságokat állítottak.

Hangsúlyozta, Magyarországon összesen mintegy 62 ezer civil szervezet van,és körülbelül a 20 százalékuknak van az új törvényben meghatározott mértékű bevétele, ezek közül pedig nyilvánvalóan csak kevesebbnek külföldi forrásból. Mint mondta, ez is jól mutatja, hogy nem a tervezett módosítással van a probléma, hiszen csak a migrációpártiak bírálják a törvényt, a túlnyomó többségnek semmiféle ellenvetése sincs.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!