Egységes Kárpát-medencei térben kell gondolkodni

A külhoni fiatalok túlnyomó többsége a magyar nemzet részeként tekint magára, ezért a kormánynak is egységes Kárpát-medencei térben kell gondolkodnia – hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban tartott pódiumbeszélgetésen, csütörtökön.

kdnp.hu – MTI

Balog Zoltán a beszélgetésen ismertette a 2016-os magyar ifjúságkutatás fontosabb eredményeit. A felmérés céljáról elmondta, a döntéshozóknak tudniuk kell, hol élnek, hogyan gondolkodnak a magyar fiatalok magukról, a világról. A 8000 magyarországi és 4000 külhoni fiatal körében készült felmérésből kiderült, hasonlóan élnek mindenütt, a világról vallott nézeteik is hasonlóak – mondta.

A külhoniak 81,6 százaléka az egységes magyar nemzet részeként tekint magára, tehát nekünk is egységes Kárpát-medencei térben kell gondolkodnunk – fogalmazott a miniszter.

Szólt arról, hogy a kormány a következő időszakban 17 milliárd forintot szán óvodaépítési programra Magyarország határain túl. 340 magyar nyelvű óvoda van, míg 719 iskola, tehát az óvodarendszert kell erősíteni – magyarázta.

Balog Zoltán emlékeztetett arra is, hogy a kormány célul tűzte ki, a hazai általános iskolások tanulmányaik során jussanak el külhoni magyar közösségekhez. Mára már a hetedikesek fele eljutott az országhatáron túlra: 2013-ban 12 ezer, 2017-ben már 45 ezer diák.

A demográfiai, családpolitikai kérdésekről Balog Zoltán kifejtette, 2002 és 2010 között 27 százalékkal csökkent a házasságkötések száma Magyarországon, ám 2010 és 2017 között már 46 százalékkal nőtt, amire az Európai Unióban nincs példa. A gyermekvállalás terén van még javítanivaló – hangsúlyozta. A kormány jelenleg a GDP 4,1 százalékát fordítja családtámogatásra, amit öt százalékra kívánnak növelni – fűzte hozzá.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!