„Ahová a magunk erejével, ezer esztendő munkájával kapaszkodtunk és minden lépcsőfokot a magunk izmaival és eszével vágtunk a magunk vérével öntözött irdatlan sziklába: onnan dobtak le minket. Tudjuk: miért.”  
Kós Károly: Kiáltó Szó

A trianoni béketdiktátum következményeként az egységes magyar nemzet kilencven éve mint oldott kéve szétszórtan kénytelen élni ősi szülőföldjén, a Kárpát medencében. Thomas Mann: A Varázshegy c. regényének bevezetője nyomán, mi magyarok azt mondhatjuk, hogy a Nagy Háborút követő Trianoni békediktátum következményei alig, hogy elkezdődtek.

Illyés Gyula írja a „Hírünk a világban c. vitairatában: (Trianonban) „…benyomás, hallomás, indulat után ítéltek, maguk sem tagadták.”6  

Ez a végzetes ítélkezés a többségi lakosság feletti önkényuralom vádjára, az „erőszakos magyarosításra”, vagyis a  bűnös nép fogalmára épült. A fenti magyarellens propaganda összességében három egymást magyarellenerősítő forrásból eredt: a nagynémet hírkeltésből, a nemezetiségek agitációjából, és a magyarországi radikális körök külföldre juttatott, illetve a külföld által kihasznált belső magyarellenes vádaskodásaiból táplálkozott. Igazak ezek a vádak, és vajon kinek az ítélete a döntő? A jelenlegi írás a továbbiakban azt igyekszik bizonyítani, hogy Trianon tragédiája jórészt a mesterségesen szított magyargyűlölet következménye. A fentiek bizonyítására vizsgáljuk meg az első világháború hivatalosnak számító, és legbefolyásosabb  angol nyelvű történelmi forrásainak a békekötésre és Trianonra vonatkozó részleteit.

A különben igen tisztán és világosan fogalmazó angol nyelvű történészek a trianoni békediktátum kérdésében olyan lazán és homályosan írnak, hogy előzőleges ismeretek nélkül a magyar nemzet és Magyarország szétdarabolásának kérdése érthetetlen marad. A számottevő nyugati történelmi források a legtöbb esetben le sem írják a Trianon szót, hanem körülírják az eseményeket. Az alapműveknek számító nyugati történelmi munkákból csak elvétve és hosszas keresgélés után állapítható meg az akaratukon kívül az utódállamok fennhatósága alá került magyarok arányszáma.

Észak Amerikában, de szélesebb értelemben az egész angol nyelvterületen a jelenlegi történelem tanárok, a jövendő történészek, politikusok, újságírók, közírók, jogászok három, vagy négy alapműnek számító forrásból, vagy ezek alapján íródott művekből tájékozódnak az első világháború eseményeiről, és a békeszerződések következményeiről:

1. R. R Palmer, Lloyd S. Kramer, Joel G. Colton: A History of the Modern World” Alfred a Knopf Inc ISBN: 0375413987
2. Paul Kennedy: “The Rise and fall of the Great Powers” Világsikert aratott könyv. Fontana Press An Imprint of Harper Collins Publishers 1989, ISBN 0 00 686052 4  692.o
3. Enciklopédiák
4. Legújab kiadások: David Fromkin: Europe’s Last Summer
Who Started the Great War in 1914?
Vintage Books, a division of random House Inc. New York, 2005
Vintage ISBN: 0-375-72575-X

1. A Palmer, Colton féle „History of the Modern World” alapmű. Az amerikai és kanadai középiskolákban ma is ennek a könyvnek alapján tanulják és tanítják tovább a történelmet. A nyugati világ mai vezető réteg történelemszemléletét is ennek, a ma már kilencedik kiadást megért műnek a szellemi beállítottsága határozza meg. Mit tanulnak nyugaton a magyarokról, és hogyan viszonyulnak ezek az ismeretek a magunkról vallott igazsághoz? A majdnem 1000 oldalas könyv csaknem 400 oldalon tárgyalja az első és második világháború eseményeit. Ennek az alapműnek a névmutatójában egyetlen bejegyzés van Trianonról, amely így szól: „Trianon, Treaty of (1919) (tree-a-noN’, 681”) A könyv első, és ötödik kiadása között eltelt huszonnyolc év. Kezdetnek jó lenne legalább az évszámban megegyezni.

A könyv 681. oldalán egy mondatba sűrítve ez áll: 1919-ben a Szövetségesek öt békeszerződést írtak alá, amelyeket egy-egy párizsi külvárosról neveztek el – az Ausztriával  kötött szerződést St.-Germainről nevezték el, a Magyarországgal Trianonról, a Bulgáriával valót Neuilly, a Törökországgal (1920) kötött szerződést Sèvresről nevezték el, s a németekkel kötött legfontosabb szerződést versailles-i szerződésnek nevezték.”7

A Hungary címszó alatt kiegyezéstől az első világháborúig összesen egy bejegyzés van, amely az általános szavazati jog hiányát kifogásolja az első világháború előtti Magyarországon. A szerző Svájcot és Belgiumot említi követendő példaként, és megjegyzi, hogy a magyarok (Magyars) azért akadályozták meg az általános szavazati jog bevezetését,  mert féltek, hogy a szlávokkal szemben (Magyarországon) elveszítik  elsőbbségüket. A fenti kijelentés nem tér ki Belga Kongó lakosainak polgárjogaira, és főleg nem említi azt sem, hogy az első világháborút megelőzőleg az Angol Birodalom indiai alattvalóinak száz meg száz milliói szavazhattak-e az angol parlament valamelyik házában.

Arról sem esik szó, hogy a History of the Modern World első kiadásának idejében (1950) az afrikai-amerikaiak utazhattak-e ugyanazon a villamoson, amelyen a fehérek. A nemzetiségekkel kapcsolatban azt olvashatjuk, hogy az első világháborút megelőzően a szerbeknek, szlovákoknak, horvátoknak nem volt saját nemzeti elitje, csak a magyaroknak.

A Kiegyezéssel kapcsolatban azt olvashatjuk, hogy 1948–1849 után Magyarországon csak egy maroknyi radikális álmodott egy teljesen független Magyarországról.8  A könyv nem említi, hogy az 1868-as kiegyezés annak a belátásnak a következménye volt, hogy a magyarokat függetlenségi harcaikban az európai nagyhatalmak soha nem támogatták. Amikor 1848-ban respublicát akartunk, akkor azért büntettek bennünket, mert a monarchiákat veszélyeztettük, illetev respublicát óhajtottunk, Trianonban pedig állítólag azért, mert ragaszkodtunk a Monarchiához és nem voltunk eléggé demokratikusak.  

A könyv kihangsúlyozza, hogy az első világháborút követő békeszerződés a népek önrendelkezési jogának elveire épül, de nem említi, hogy összesen hány magyar került akarata ellenére más országok fennhatósága alá.

A versailles-i békeszerződésről szóló részben a szerzők Magyarországot az újonnan megalakult nemzeti államok közé sorolják.9 A fenti könyv szerint magyarokat csak Csehszlovákiához csatoltak. A Jugoszláviához, illetve az akkori nevén Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz csatolt több mint fél millió magyart a könyv sehol sem említi. A Romániához csatolt területeken  a könyv szerint transzilvánok (Transzlvanians) élnek, akik alapjában véve románok.10

A fenti állítás bizonyítására a szöveg egy térképre utal, amely azt ábrázolja, hogy az egész Romániában a román nyelvet beszélik. Tehát a transylvánok azért románok, mert a térképen az van berajzolva. Ennek hallatán, Ábel felballag a Hargitára és leveszi onnan azt az amerikai zászlót, amelyet a székelyek rejtett szabadságvágyának jelképeként tűzött oda.

A fenti megállapítások az első világháború időszakából ismert  magyarellenes agitáció fő pontjainak történelemtudományi köntösbe bújtatott formája:
a. Délvidék: Ahol lehetséges, el kell hallgatni a magyarok létezését.
b. Felvidék: Ahol a magyarok számarány túl magas, hogy azt elhallgassák, ott arra a háború előtti magyar statisztikák adatait kell kétségbe vonni.
c. Erdély: Ahol a magyarok arányszáma túl magas ahhoz, hogy a hamis statisztikákra hivatkozzanak, ott mindenestől le kell tagadni a magyarok létezését. Lásd: transzilvánok, akik lényegében románok. A dákó-román elméletnek, és annak az állításnak több alapja van a nyugati történelemszemléletnek, mint gondolnánk.

2. Paul Kennedy: “The Rise and fall of the Great Powers” Fontana Press An Imprint of Harper Collins Publishers 1989
ISBN 0 00 686052 4

Paul Kennedy a szokványos magyarellenes közhelyek ismétlésén semmit sem  mond a magyarokról. Ez a 692 oldalas nemzetközi sikerkönyv Trianon nevű címszót nem tartalmaz. A könyv magyarokról szóló megállapításai a trianoni békediktátum igazolására szokványosan felhozott közhelyek ismétlései: demokrácia hiánya, erőszakos magyarosítás, a magyarok különleges státusának minden áron való megőrzése, a nemzetiségek elnyomása, magyar nyelv erőszakos terjesztése, stb. Egy másik helyen azonban a szerző azt írja, hogy 1914-ben a Monarchia területén a meglevő törvények értelmében a mozgósítási parancsot tizenöt különböző nyelven nyomtatták ki.11  

Paul Kennedy világsikert aratott könyve alapján a magyar nemzetet a (nemzetiségeket elnyomó) magyar uralkodó osztály képezte, a nemzetiségek pedig a szerb, szlovák, román nép volt. A szerző szerint magyar nép nem létezett. Paul Kennedy még a Monarchia hadsereg erejének és a hagyományos horvát tiszti kar odaadásának a hanyatlásáért is a magyarokat okolja.12

A szerző a Trianon utáni Csonka Magyarországot szintén az új nemzeti államok közé sorolja, de az elcsatolt magyar lakta területekkel megnövekedett, most már a számottevő magyar kisebbséggel rendelkező Romániát, Jugoszláviát, Csehszlovákiát  is nemzeti államokká minősíti. (Csehszlovákia elnevezése, és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság) neve önmagában is ellentmond annak, hogy homogén nemzeti államokról lenne szó. Az utódállamoknak nemzeti államokká való minősítésével a trianoni békediktátum egyszerűen nem létezővé tette a határon túli magyarokat. Azok csehszlovákok, románok, jugoszlávok lettek. Csehszlovákia felbomlása, valamint a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság Jugoszláviává alakulása, majd annak felbomlása világosan mutatja ennek a minősítésnek az értelmetlenségét.

3. Enciklopédiák. Egy példa: A Columbia Encyclopedia 2001-2005 kiadása13 251 szóban ismerteti Trianon eseményeit. Megtudjuk, hogy azt a Nagy (?) Trianoni Palotában írták alá, továbbá azt, hogy a szerződést az Amerikai Egyesült Államok, és Oroszország nem írták alá. Továbbá azt olvashatjuk, hogy Magyarország elvesztette lakosságának kétharmadát, és majdnem mind azokat a területeit, melyeknek lakossága nem volt színtiszta magyar. Az Encyclopedia szerint a trianoni békeszerződést követően szinte azonnal kezdetét vette a békeszerződés felülvizsgálatára irányuló magyar agitáció, amelyet a Romániába, Csehszlovákiába, és Jugoszláviába áttelepített (transferred) hárommillió magyar legnagyobb része támogatott. Az angol szöveg a jelen esetben sem nyelvtanilag, sem értelmileg nem a tényleges helyzetet fejezi ki (population transfer). A „transfer” szó és annak minden rokon jelentésű szava a fizikai elmozdítást, helycserét fejezi ki, a lakosságra vonatkoztatva pedig egyértelműen és határozottan a lakosság áttelepítését fejezi ki (population transfer). A fenti szöveg a trianoni eseményeknek a tudatosan zavaros és érthetetlen leírásának a jellemző példája. A trianoni békediktátum rendelkezései ötszáz szóban elmondhatóak14.  A meghatározó angol nyelvű forrásokban egy ilyen érthető és összefüggő összegezés nem található.

4. David Fromkin: Europe’s Last Summer- Who Started the Great War in 1914?
Vintage Books, a Division of Random House Inc. New York, 2005
Vintage ISBN: 0-375-72575-X

David Fromkin a bosztoni egyetem tanára. Az  „Európa utolsó nyara – Ki kezdte a Nagy Háborút 1914 – ben?”  c. 2005. ben megjelent könyve a szerző állítása szerint a legújabb kutatás eredményeire épül, amelyek  lehetővé teszik az első világháborúval kapcsolatos előzőleges megállapítások felülvizsgálását. Fromkin könyve jórészt Fritz Fischer kutatásainak módszereire és eredményeire épül. A könyv stílusa csiszolt, s a szerző izgalmasan, történet formában ismerteti az eseményeket. A könyv a magyarok szerepéről semmi újat nem mond. Elismétli, hogy a magyar kisebbség nyomta el a többségben lévő szlávokat, de azt is megtudjuk, hogy ha az angolok nem lépnek be az Első Világháborúba a magyarok által elnyomott szlávok védelmében, akkor 1914 nyarán az angol csapatok az írek szabadságmozgalmának a letörésében vettek volna részt. Vagyis az írek megleckéztetése a népelnyomó Osztrák-Magyar Monarchia elleni harc miatt elmaradt. Nem az Osztrák-Magyar Monarchia nemzetiségi politikájának a védelmezéséről, vagy a magyar vezető réteg magatartásának a mentegetéséről van szó, hanem arról a kettős mércéről, amelytől a nyugati történelemszemlélet a mai napig sem hajlandó megszabadulni.

Fromkin megállapítja, hogy Szerbia részben felelős a háború kitöréséért (partially culpable) mert befogadta és menhelyet adott, és talán segélyezte is a terrorista csoportokat. A szerző szerint a trónörökös elleni merényletet Szerbiából irányították. Mi több, a szerb nép egyértelműen kifejezte örömét a trónörökös meggyilkolásában. Fromkin megállapítja, hogy a szerb hadsereg magas rangú tisztjei, az ország vezető politikusainak tudtával és hozzájárulásával részt vettek a merénylők felkészítésében, a merénylet megszervezésében és ténylegesen is hozzásegítették a merénylőket a megfelelő fegyverekhez, és egyéb kellékekhez. A szerző azonban nem ért egyet azzal, hogy emiatt ultimátumot kellett volna küldeni Szerbiának.

A szerző szerint az Osztrák-Magyar Monarchia határozata, hogy a terroristák pártfogolása miatt megtámadja Szerbiát, hasonlatos a napjainkban kialakult nemzetközi gyakorlathoz. A fenti állítás alátámasztására a szerző két példát idéz: 1916-ban Az Amerikai Egyesült Államok megtámadta Mexikót, mert Pancho Villa csapatai megsértették az Amerikai Egyesült Államok területi szuverenitását. A NATO 2001 –ben a terroristák pártfogolása miatt megtámadta meg, és vonult be Afganisztánba.15
 
Fromkin megállapítja, hogy a trónörökös, Ferenc Ferdinánd ádázan gyűlölte a magyarokat, és ellenezte, hogy azok a Kiegyezés alkalmával külön jogokat biztosítottak maguknak Ausztria rovására. A szerző szerint Ferenc Ferdinánd, a magyarok helyett szívesebben lépett volna kettős szövetségre Romániával, mint Magyarországgal, és azt fontolgatta, hogy esetleges trónra lépésével, a Monarchián belül a történelmi Magyarország minden népének megadja ugyanazokat a jogokat, amelyeket a Monarchián belül a magyarok élveznek.16 Megtudjuk azt is, hogy Vilmos császár jobban kedvelte Tisza Istvánt, mint a magyar trónörökös.

Fromkin, a nyugati történészekre jellemző módon mellékesen megemlíti, hogy a dualista Monarchiában Magyarország és Románia között áthidalhatatlan (irreconcilable)  ellentétek voltak, de egyetlen szóban sem említi, és nem is utal az ellentét mivoltára. Kiütköző, hogy Fromkin részletesen leírja, hogy Churchill éppen kártyázott, és azt is, hogy kivel, és milyen színű dobozban adták át neki az értesítést arról, hogy Németország hadat üzent Oroszországnak, de ebben az Első világháborúról szóló könyvben nem említi sem Erdélyt, sem az erdélyi magyarokat. A névmutatóban sem  „Transzylvania”, vagy Erdély neve nem szerepel.

A szerző szerint Tisza Istvánt, annak tanácsadói, és Berchtolt osztrák kabinet miniszter győzték meg, hogy Tisza egy hét ellenkezés után változtassa meg véleményét, és egyezzen bele, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia ultimátumot küldjön Szerbiának.17

Fromkin megállapítja, hogy sem az osztrák, sem a magyar nép nem hibáztatható a háborúért, csupán az osztrák, illetve a magyar vezető réteg egy csoportja (governing cliques). Fromkin szerint a Szerbiának küldött ultimátum, és az azt követő háború kitöréséért végső fokon Németország a felelős, mert feltétlen támogatásáról biztosította  az Osztrák-Magyar Monarchiát.18  

Fromkin szerint 1914–ben két külön háborúról van szó. Az Osztrák-Magyar Monarchia a Szerbia ellen háborút egyértelműen elvesztette, és annak ma nem is lenne semmi jelentősége, ha Németország ezt nem használja ki a saját háborús céljaira. Fromkin könyvének fő mondanivalója, hogy az első világháborút Németország kezdte. Trianon tehát nem a Monarchia és Szerbia közötti háború következménye, hanem a Németország által kezdeményezett totális háború utáni helyzet téves, és igazságtalan rendezéséhez – a rossz békekötés következménye, amelynek áldozatai a magyarok. Fromkin fenti megállapításai egyértelműen megcáfolják azt a Magyarországon, a mai napig is érvényben lévő és gyakran hangoztatott  liberális álláspontot, mely szerint „ez az állam 1914-ben igazságtalan háborút indított, 1920-ban pedig igazságtalan békét kellett kötnie. Ennek következtében az egykori magyar állampolgárok magyar ajkú leszármazottainak legalább az ötöde Magyarország határain kívül él.”  A fenti megfogalmazás Kis János magyarországi „filozófus” nevéhez fűződik... 19  

Kis János fenti kijelentése, tehát történelmileg téves és rosszhiszemű. A „magyarajkú” Kis János fenti kijelentése alapján az sem világos, hogy attól, hogy egy napon valakik valahol aláírtak valamit, nagyszüleim, akik 1920 június 3-án dologtól fáradtan magyarokként feküdtek le, hogyan ébredhettek fel június 4-re magyarajkúakként?

Kis János állításával ellentétben, David Fromkin egyértelműen kimondja, hogy a magyar nép nem hibáztatható az első világháborúért, s érveléséből az is leszűrhető, hogy Trianon nem az Osztrák-Magyar Monarchia és Szerbia közötti háború következménye. Csak Magyarországon engedhető meg, hogy Trianon tragédiája kérdésében a magyar liberális ellenzék „filozófusai”, és más mondvacsinált baloldali hírességek, és mondvacsinált szakértők Magyarországon még mindig egyetemi katedrákról hirdetik a magyarellenes propaganda közhelyeit, és kevesebb hajlandóságot mutatnak Trianon  tényleges okainak feltárása iránt, mint az  ellenünk harcoló hatalmak egyes történészei maguk is elismernek. Meddig?

Források:
Bíbó István: Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem
Bíbó István összegyűjtött munkái 1.  (255 – 286. o.)
Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem (Bern), kiadása, 1981.
ISBN 3-85421-003-5
David Fromkin: Europe’s Last Summer
Who Started the Great war in 1914?
Vintage Books, a Division of Random House Inc. New York, 2005
Vintage ISBN: 0-375-72575-X
Michael Hudson: Super Imperialism  The Origins and Fundamentals of U.S World Dominance –Second edition
Pluto Press, London. Sterling Virginia 2003 ISBN 07453 1989 0
Illyés Gyula:Hírünk a világban II. Gondolkodó Magyarok - Magvető Kiadó, Budapest 1985, ISBN 963 14 0448 X
Paul Kennedy: “The Rise and fall of the Great Powers” Világsikert aratott könyv.
Fontana Press An Imprint of Harper Collins Publishers 1989
 ISBN 0 00 686052 4  692.o
R. R Palmer, Lloyd S. Kramer, Joel G. Colton: A History of the Modern World” Alfred A. Knopf Inc ISBN: 0375413987
The Columbia Encyclopedia, Sixth Edition.  2001-05. http://www.bartleby.com/65/tr/TrianonTr.html