56 keresztény ihletettségét sokáig ugyanúgy eltagadták a kommunisták, mint egyáltalán a forradalmat, vagy később annak antikommunista jellegét. A hivatalos kádári ellenforradalmi értelmezés után jött a népfelkelés, majd a polgári forradalom, de a kommunisták ellen küzdő magyarok motivációját a baloldal még a mai napig próbálja relativizálni. Szemléletes egyszerűsítéssel: számukra Nagy Imre a mártír, a nemzeti oldalnak pedig a pesti utca hősei.

Nekünk, keresztényeknek azonban más hősök állnak az 56-os küzdelem élén: a hívő, keresztény emberek. Akik végigszenvedték az egyházi iskolák bezárását, az egyházvezetők és a kispapok elleni koncepciós pereket, akik végigélték a klerikális reakcióval való fenyegetést, az egyház erőszakos visszaszorítását és a hívő emberek kirekesztését. A mi 56-osaink Mindszenty József bíboros, Brusznyi Árpád és minden keresztény ember, aki a hívek közösségéért, az egyházak szabad működéséért, az egyházi tulajdon visszaszerzéséért és a szabad vallásgyakorlás lehetőségének biztosításáért szállt síkra.

<>Veszprémben ezekben a napokban Brusznyai Árpád volt a Nemzeti Tanács vezetője. Keresztény emberként állt a forradalom élére, s mint ilyen ellenzett minden erőszakot, önbíráskodást, vezetése idején nem történt vérontás. Ha forradalom és humánum, ha a harc és a józan követelés nem egymást kizáró fogalmak, akkor Brusznyai Árpád példát mutatott arra, hogyan lehet a hibákat reparálni, a bűnöket meg bocsájtani, az elszámolást elvégezni és a bűnösöket igazságosan megbüntetni. Ehhez keresztény emberre van szükség, szilárd erkölcsi alapokkal, és a hit ereje által megkapott tévedhetetlen igazságtétel képességével.

Ezért minden évben megrendülten állnak emléke előtt Brusznyai Árpád szellemi és politikai örökösei. Minden évben eligazítást kapunk tőle keresztény hitből és emberségből. Brusznyai Árpád a magyar szabadság mártírja volt, tanúságot tett keresztény hite mellett és még az ellenségben is tisztelte az embert. A világ és a magyarság nagy hőseire, a boldogokra vagy a humanistákra vall mindaz, amit 1956 forradalmi napjaiban, a szabadságharcban tett, ahogyan egész életében, és ahogy ellenfeleivel az emberiesség keresztény szellemében bánt.

Brusznyait november 5-én letartóztatták, s mikor első fokon életfogytiglanra ítélték, azt mondta feleségének: “Hála Istennek, hiszen a rendszer úgysem tart addig!” Ezt a kimondani csak olyan ember tudta, tisztában volt a kommunizmus ördögi természetével. Olyan ember, aki keresztény ember szemével világosan látta, hogy a gonosz, diktatórikus hatalom nem triumfálhat sokáig. Olyan ember, akit a hit táplált reménnyel, abban, hogy a nagy testvér világbirodalma, a Szovjetunió, s vele a kommunista országok diktatúrái össze fognak omlani. Brusznyai Árpád a messzi távlat eredményeivel mérte az emberi életet, s így nyílhatott meg számára a jövő, az a kor, amely megdönti a kommunista rendszert, s helyébe demokratikus társadalmat, keresztény közösséget és szabad országot épít.

Brusznyai megértette a világot. Gondolatait a hit és a remény táplálta a valóság megjövendölésekor. Hiszen világbirodalmak sora tűnt már el a történelem süllyesztőjében azért, mert nem az emberek szabadságvágyát elégítette ki, nem a Isten szeretetére és az emberi méltóság tiszteletére alapította a közösséget, s nem teremtett esélyt mindenkinek, ha az nem született vele. A keresztény forradalmár, a demokrata tudta, hogy a török, a labanc és a szovjet egykutya és hitt abban, hogy csak idő kérdése, hogy elnyomásuknak vége legyen. Brusznyai Árpád ezért nem csak a nemzet vértanúja, egyháza vértanúja is. Ahogyan Szent Pál apostol a hitet megtartotta, s megkapta érte jutalmát, úgy Brusznyainak is „végezetre eltétetett az igazság koronája."

1958. január 9-én hajnalban végezték ki Brusznyai Árpádot, krisztusi korban, 33 évesen. A Himnuszt énekelve, meztelen felsőtesttel állt a bitófa alá. Nemzeti imádságunkkal az ajkán ment fel szembenézni a halállal, mert tudta, hogy mások szabadságáért most meg kell halnia, de az élőknek már nem sokat kell kibírniuk, amíg eljön az a szabadság. A túlélők még 33 évet kellett, hogy tűrjenek, míg 56 céljai megvalósultak. Brusznyai Árpád a többpárti demokrácia hajnalán egészen biztosan a kereszténydemokrata néppártot választotta volna, ezért személyében ma a síron túl is egy olyan bajtárs van közöttünk, kinek hite erőt adhat a keresztény embernek, amikor már elgyengül mindennapos üldöztetésében. Ebben a totális társadalmi értékválságban, amikor mi magunk is tehetünk arról, hogy idő előtt lankadunk, Brusznyai szelleme hiánypótló volna.

Ő hinne abban, hogy a válságot okozó globális pénzhatalom egyszer ugyanúgy eltűnik a történelem távoli horizontján, mint elnyomó elődei. S ha ő hitt, nekünk is hinnünk kell kereszténydemokrata barátaim.