A Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján is olvasható levelében az államfő méltatta az egykori politikus, történész, az 1990 és 1994 közötti Országgyűlés elnökének egyetemi tanári és politikusi tevékenységét.

„Az ország széles nyilvánossága 1989-ben, a rendszerváltást előkészítő kerekasztal-tárgyalásokon ismerhetett meg mint a demokratikus átalakulás előkészítésének egyik legfelkészültebb, legkövetkezetesebb politikusát – írta Áder János, felidézve azt is, hogy korábban a tudományos élet, a történészszakma és egyetemi hallgatók generációi tanulhattak Szabad Györgytől Kölcseyről, Kossuthról, Deákról, Wesselényiről, a reformkorról. „Arról a múltról, amely mértéket szabott a magyarságnak hazaszeretetből, felelős gondolkodásból, közéleti tisztességből” – fogalmazott köszöntő levelében az államfő.

Szabad György házelnöki tevékenységét méltatva hozzátette, Szabad György a szellem és az erkölcs erejével összekötötte a nemzet függetlenségéért, modernizációjáért folytatott harcának korszakait.

„Tőled tanultuk meg, hogy a diktatúra lebontása nem egy nagyszerű pillanat lehetősége, hanem a magyar történelem által megkövetelt feladat” – írta Áder János, aki köszönetet mondott Szabad Györgynek azért, amit Kossuth szellemi hagyományainak folytatójaként a magyar demokráciáért tett.

+

Szabad György Aradon született zsidó vallású polgárcsaládban, szülei Trianon után is fenntartották magyar állampolgárságukat. Az apját ért súlyos, nem egyszer fizikai inzultusok miatt a család 1932-ben Kolozsvárról Budapestre költözött, Szabad György már itt fejezte be iskolai tanulmányait.

1942-ben érettségizett, továbbtanulási kérelmét a numerus claususra hivatkozva, zsidó származása miatt elutasították. Másfél évig kertésztanoncként dolgozott, Magyarország német megszállása után kényszermunkára, majd katonai munkaszolgálatra hívták be. Innen sikerült megszöknie, a vészkorszakot egy önfeláldozó családtag segítségével élte túl.

1945 januárjában a Független Kisgazdapárt tagja lett, de egy év múlva, miután az 1945-ös választásokat megnyerő pártnak koalícióra kellett lépnie a szovjetek támogatását élvező kommunista párttal, majd a kommunisták nyomására 20 képviselőjét ki kellett zárnia, 1946 tavaszán kilépett a pártból. Ezután semmilyen párttevékenységet nem folytatott 1989-ig. Az 1956-os forradalom idején a bölcsészkari, illetve a történész forradalmi bizottság tagjává választották, emiatt később zaklatták a hatóságok, de eljárást nem indítottak ellene.

1945-ben kezdte meg tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetem (1950-től Eötvös Loránd Tudományegyetem, ELTE) történelem-levéltár szakán, diplomáját 1950-ben szerezte meg. Közben első feleségével egy öröklött szőlő-gyümölcsösben gazdálkodott is, de mintagazdaságukat a kuláklistás időkben fel kellett adniuk. 1951-ig az Országos Levéltár gyakornoka, 1954-ig aspiráns volt az ELTE bölcsészkarán. 1954-ben az új- és legújabb kori magyar történeti tanszéken adjunktussá, 1956-ban docenssé, 1970-ben egyetemi tanárrá nevezték ki, s innen vonult nyugdíjba 1994-ben. Jelenleg az egyetem professor emeritusa.

A történelemtudományi kandidátusa címet 1955-ben, a történettudományok doktora címet 1969-ben szerezte meg. 1982-ben lett a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) levelező, 1998-ban pedig rendes tagja. Szakterülete az újkori magyar történelem, pályája kezdetétől a polgári átalakulás problémakörét kutatta. Több művében foglalkozott Kossuthtal, mint a "nemzeti újjászületés" meghatározó alakjával. Számos könyve, tanulmánya jelent meg magyarul és idegen nyelveken.

A rendszerváltás hajnalán, 1987-ben részt vett és felszólalt Lakitelken a Magyar Demokrata Fórum (MDF) zászlóbontásának is tekintett értelmiségi tanácskozáson. Alapító tagja, 1989 tavaszán elnökségi tagja lett a párttá alakult fórumnak. Közreműködött az Ellenzéki Kerekasztal (EKA) munkájában és - Antall József és Sólyom László mellett - az MDF delegátusa volt a háromoldalú politikai egyeztető tárgyalásokon. A többpárti demokráciába történő békés átmenet közjogi kérdéseinek tisztázásában nagy szerepe volt hatalmas történelmi ismeretanyagra támaszkodó higgadt érvelésének. 1989 júniusában ő terjesztette elő az EKA politikai szándéknyilatkozatát, az MDF részéről egyik aláírója volt a háromoldalú politikai tárgyalásokon a sarkalatos közjogi kérdésekben megszületett, az alkotmányos fordulatot megalapozó 1989. szeptember 18-i megállapodásnak.

Az 1947 utáni első szabad többpárti parlamenti választásokon 1990-ben az MDF győzött, Szabad György a párt budapesti listájáról került be a parlamentbe. Az MDF és a legnagyobb ellenzéki erő, a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) megállapodása értelmében 1990. május 2-án Szabad Györgyöt választották meg az Országgyűlés első alelnökévé, és az államfői teendőket ellátó házelnök, az SZDSZ-es Göncz Árpád helyett ideiglenesen a házelnöki teendők ellátásával bízták meg. Házelnökké augusztus 3-án választották meg, a tisztséget a ciklus végéig töltötte be. Fejből mondott, választékosan fogalmazott beszédeivel reprezentálta a polgári demokrácia útjára lépett ország törvényhozását. Az 1994-es választásokon ismét az MDF parlamenti képviselője lett, két év múlva azonban belső viták miatt többedmagával kilépett a pártból és annak frakciójából, s az újonnan alakult Magyar Demokrata Néppárthoz (MDNP) csatlakozott. Az 1998-as parlamenti választásokon az MDNP nem jutott be a parlamentbe, így ő sem szerzett parlamenti mandátumot. Szabad György 2001-ig volt az MDNP tagja, ezt követően visszavonult az aktív politizálástól. 1982 óta második házasságában él.

Szabad Györgyöt 2000-ben az ország legmagasabb kitüntetésével, a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjével tüntették ki. A szakszerű magyar történetírás megújításában való tevőleges részvételéért, a magyarországi újkorkutatás legjobb hagyományait követő munkásságáért, életműve elismeréseként 2006-ban vehette át a Széchenyi-díjat.