A Biblia a közbeszéd része lett

Bár néhány program még átnyúlik a következő esztendőre, hamarosan véget ér a keresztény egyházak által közösen meghirdetett Biblia éve. Pecsuk Ottó református lelkész, a Magyar Bibliatársulat főtitkára szerint egyértelműen sikeres volt az akció, amely a legalsóbb szintektől a legfelsőkig megmozgatta a felekezeteket. Hogy mennyire, azt nemsokára egy közvélemény-kutatás segítségével mérik fel a szervezők.

Pecsuk Ottó a Magyar Hírlapnak elmondta: Magyarországon történelmi ez az összefogás a keresztény egyházak között, hiszen több kisebb felekezet, sőt, egyes programok kapcsán a zsidó hitközségek is csatlakoztak. Az együttműködés leginkább látványos megnyilvánulása volt a háromnapos nemzetközi konferencia Esztergomban, a nagyszabású hangverseny a Művészetek Palotájában, valamint a jövő év márciusáig látogatható Biblia Sacra Hungarica kiállítás a budavári Országos Széchényi Könyvtárban. Települési szinten azonban szinte megszámlálhatatlan programot szerveztek, amelyeknél sok esetben ugyancsak megvalósult az ökumenikus szemlélet.

Szerinte a tematikus év hatását érzékelteti az is, hogy a Nemzeti Színház vezetése versenyt hirdetett a tízparancsolat alapján elkészülő drámákra. Jól mutatja ez a szándékunk sikerét, hiszen a Magyar Bibliatársulat azzal a célzattal kezdeményezte a Biblia évét, hogy a közbeszéd része legyen a Szentírás. Hozzátette: az elsődleges cél a kezdeményezéssel nem a térítés volt, a Biblia ugyanis nem pusztán egyházi emlék, hanem a magyar szóbeli és írásbeli kultúra évezredes fejlődésének egyik legfontosabb pillére is.

Az évet hivatalosan a jövő januárban esedékes Ökumenikus Imahéten zárják le.

Forrás: Magyar Hírlap

bibliaajanlo2.jpg