A BIBLIA SZÍVE - XX. Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia

Szeptember 1-2-én rendezték meg a XX. Szegedi Nemzetközi Konferenciát a Szegedi Hittudományi Főiskolán. A tudományos eszmecserére katolikus, evangélikus és református bibliakutatók érkeztek Európa tizenöt különböző egyeteméről. A többnyelvű konferencián elhangzó előadások az imádság témája köré szerveződtek. Hiszen sokszor még bibliaolvasó emberek előtt sem mindig ismert, hogy milyen gazdag az Írás himnuszokban, könyörgő és hálaadó imádságokban, melyek az Ó- és Újszövetségben számos helyen megtalálhatók, nem “csupán” a Zsoltárok könyvében. A szekcióüléseket rendkívül élénk és érdekfeszítő diskurzus volt, ahol a biblikum különböző területeinek szakértői ütköztették álláspontjukat és tették fel kérdéseiket.

Az előadások szellemi élményt jelentettek szakértőknek és a laikus hallgatóságnak egyaránt.
Ilyen volt például a Kolosszei levél bevezetőjéről szóló, melyről a jezsuita Martin Hasitschka professzor (Insbruck) mélyreható gondolatai hangzottak el. A kolozsvári Református Teológia tanára Lészai Lehel Jézus Krisztus Getzemáni kertben elmondott imájáról beszélt, Márk evangéliuma alapján. Szécsi József, a zsidó-keresztény társaság elnöke Debóra énekét mutatta be. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, aki kezdetektől résztvevője és előadója a konferenciának, Lisieux-i Szent Teréz, mint egyházdoktornak a Szentráshoz fűződő kapcsolatáról mondott el számos érdekességet.

Jutta Hausmann ószövetségszakértő a Budapesti Evangélikus Egyetem tanszékvezetője a 114. zsoltárról, míg Herczeg Pál professzor a Károly Egyetemről a Zsidó levél bevezetőjéről beszélt. Mindketten visszatérő vendégek, régi hűséges résztvevői és támogatói a konferenciának.
Korinna Zamfir a Babes-Bolyai Egyetem biblikus tanszékének vezetője a Timóteus levél egy részletéről tartott előadást “Hálaadás, mint legitimáció” címmel. Martin Meiser saarbrüeckeni professzor Hannah énekét mutadta be, míg Mario Cifrák, a zágrábi egyetem ferences tanára a Benediktuszt elemezte.

A jubileum alkalmából a szervezők méltatták azok munkáját, akik hosszú időn át segítették a konferencia létrejöttét és színvonalas lebonyolítását: a Konferencia Barátja és a Konferencia Támogatója kategóriában adtak át oklevelet azoknak, akik jelentős erkölcsi, szellemi vagy anyagi támogatást a tudományos eszmecsere létrejöttéhez.

A konferenciához kapcsolódott az idén két kulturális esemény is. A Szeged-Csanádi Egyházmegye védőszentjéről elnevezett Szent Gellért Fesztivál keretében klasszikus zenei koncertekre került sor szeptember első két napján. A programot Robert Christian Bachmann karnagy neve fémjelzi.

A Móra Ferenc Múzeumban pedig szintén szeptember 1-én nyitották meg a kelet-európai összefogással létrejött “... És Isten látta, hogy jó - Öt évszázad bibliai témájú műkincsei” című kiállítást. A megnyitón beszédet mondott Julius Janus apostoli nuncius és Kiss-Rigó László püspök is, minthogy egyházmegyénk is gazdagítja néhány műkinccsel a 2009. februárjáig látható tárlatot.

Bartucz Katalin, médiareferens
Szeged-Csanádi Egyházmegye

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!